Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Néhány szerencsés tizenéves hamarosan esélyt kap arra, hogy az általa megtervezett tudományos kísérletet végrehajtsa a Nemzetközi Űrállomás legénysége az űrben.
A YouTube az amerikai űrkutatási hivatallal, a NASA-val és több más partnerével bejelentette a YouTube Űrlaboratórium létrehozását. Ebben 14 és 18 év közötti diákok tervezhetnek kísérleteket, amelyek közül a legjobbakat végre is hajtják az űrben.
A két nyertes pályázatban javasolt kísérleteket a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) 386 kilométeres magasságban végzik el úgy, hogy azokról a videomegosztó portál élő közvetítést ad.
A verseny célja, hogy a diákokat közelebb vigye a természettudományokhoz, a mérnöki munkához és a matematikához, valamint segítse kreativitásuk és analitikai készségük kibontakozását.
A YouTube partnere a NASA mellett az európai és a japán űrügynökség, a Space Adventures nevű űrturisztikai vállalat, valamint a Lenovo számítástechnikai cég is.
Az egyéni vagy csoportos jelentkezők 2 perces videóikat december 7-ig tölthetik fel a versenyt meghirdető portálra, legfeljebb három kísérlettel lehet pályázni. Az első kör eredményhirdetése 2012. január 3-án lesz, amikor hatvan kísérletet juttatnak tovább a végső megmérettetésbe. A bírálók között olyan nagy nevek is vannak, mint Stephen Hawking asztrofizikus – olvasható a SPACE.com ismeretterjesztő portálon.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.