Megveszi a Microsoft a Nokiát
Évek óta benne volt a levegőben, most megtörtént a bejelentés. A Microsoft 5 milliárd dollárért felvásárolja a Nokia összes fontos részét.
Egy szó, amit jobb, ha már most megtanul: Xiaomi
A kínai mobilokról sokaknak még mindig a rossz minőség jut eszébe, pedig a Huawei és a ZTE már bebizonyították, hogy tudnak csúcsminőséget is produkálni. Idén a Lenovo mobiljai is bekerülnek a magyar mezőnybe, hamarosan pedig egy itthon eddig nagyjából ismeretlen gyártó, a Xiaomi kezd nemzetközi terjeszkedésbe. Csúcstelefonokat adnak fillérekért. Érdemes lesz figyelni rájuk.
Itt a Samsung Galaxy Note 3
Hivatalosan is bemutatta az utóbbi hónapok legnagyobb érdeklődéssel várt androidos készülékét a Samsung. Nagy, erős, műbőrös.
Hivatalos: szeptember 10-én jön(nek) az új iPhone(-ok)
Az Apple kiküldte a sajtómeghívókat. Azt ígérik, szeptember 10-én mindenki napját feldobják.
Így szabadulhat meg gyorsan és egyszerűen a gépére telepedett kártevőktől
Az alábbi ingyenes program gyorsan megszabadít bennünket a gépünkre települt spyware-ektől, malware-ektől.
Ha a héten tartott berlini IFA 2013 szakkiállítás híreire kíváncsi,
itt találja őket.