A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Kitört a bloggerháború és szétesőben egy magyar blogszolgáltató – írja a Cink. A Nemzeti Sport kiadója törvényesen, de nem túl kedvesen viselkedett saját bloggereivel, akik naggyá tették a szolgáltatást.
November 11-én éjjel 11-kor a Ringier kiadó fogta magát, és anélkül, hogy az érintett bloggereknek szólt volna, lefoglalta magának egy rakás, a Népsport nevű blogszolgáltatójukon júzerek által futtatott sportblog doménjét, olyanokat, mint a koronamogott.hu, a fuzovelkifele.hu vagy az utwenger.hu – olvasható a Cinken megjelent bejegyzésben.
A Cink beszámolója szerint a látványosan barátságtalan lépésre azért szánta el magát a Nemzeti Sportot is kiadó vállalat, mert feltehetőleg már tudták, hogy a bloggereik le akarnak lépni, és ilyen erőszakos módon akartak keresztbe tenni nekik.
Hogy a labda még egyet pattanjon: a bloggerek sem jószántukból akarták elhagyni a Népsportot, a sportblogszolgáltató motorja hónapok óta nem működik.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.