szerző:
hvg.hu

A TIME magazin szokás szerint összeállította saját listáját az év legfontosabbnak ítélt találmányairól. Erről válogattuk ki a szerintünk legérdekesebbeket.

Ha valamiről listát készít a TIME, az egy tényleg fontos téma, és ha valami szerepel a listán, az tényleg fontos termék. A magazin nemrég egy 25-ös listát tett közzé a valamiért érdekes idei találmányokról, mi pedig tovább szűkítve kiválasztottuk a tíz szerintünk legérdekesebb eszközt és technológiát.

Lebegő deszka a jövőből

A listán szereplő egyik legérdekesebb eszköz a Vissza a jövőbe 2-ből ismerhető lebegő deszka. Míg ez az 1989-es filmben csak fikció volt, egy kalifornaiai cég idén megcsinálta. Üröm az örömben, hogy 100 dollárért csak 5 perc próbálgatást adnak a Hendo Hoverboardon, aki meg szeretné venni, annak 10 ezer dollárt, azaz közel 2,5 millió forintot kell fizetnie.

Marssiker

Szintén fontos találmánynak ítélte a TIME a Mangalyaan űrszondát, melynek nagyszerűsége abban rejlik, hogy általa India lett az első ország, amelynek első nekifutásra sikerült pályára állítani egy űrszondát a Mars körül, sőt, az első ázsiai ország, amely egyáltalán elért a Marsig. (A szonda által készített első képet itt nézheti meg.) Külön érdekesség, hogy legyártásához mindössze 74 millió dollárra volt szükségük, ami kevesebb pénz, mint amennyibe az év egyik legjobb űrfilmje, a Gravitáció került.

©

Áram, vezeték nélkül

A technológiai fejlődés szempontjából nem kevésbé fontos, ráadásul a mindennapjaink során is érdekes az MIT-n fejlesztett vezeték nélküli áramátvitel technológiája. Míg a vezeték nélküli töltést kínáló indukciós technológiák bár kábelmentesek, de helyhez kötöttek – a gépet nem kell bedugni, de egy töltőlapra kell helyezni –, a WiTricity mágneses rezonancián alapuló megoldásához még erre sincs szükség, ráadásul a technológia 90+ százalékos töltési hatásfokot nyújt. A tervek szerint hónapokon belül bevetik, laptopokban és autókban is.

Apple-óra, lánccal

Az Apple Watch úgy került fel a listára, hogy az iparág egy része jelenleg óvatos kivárással viseltetik iránta. Ennek oka, hogy az Apple bár viszonylag sokrétűen bemutatta okosóráját, az eszköz egy feltöltéssel elérhető üzemidejét még nem árulta el – márpedig legyen akármilyen okos egy óra, ha (fél)naponta tölteni kell, az alaposan gátolhatja az elterjedését. Az Apple Watch sok mindenre jó lesz, az iPhone-ok értesítésének elolvasása mellett (billentyűzet nélküli gyorsválaszokkal vagy diktálással) le is kezelhetjük vele azokat, az órát fitnesztevékenység mérésére is használhatjuk (a hátlapon több érzékelő is figyeli csuklónkat), használhatónak tűnő kezelőfelülete van, lesznek rá alkalmazások, walkietalkie-ként is használható lesz (!), vezérli az Apple TV-t, fizetni is tudunk majd vele. Ja, és szép.

©

3D-nyomtatott minden

Az idei év legfontosabb találmányai közé választotta a TIME a mindenféle 3D-nyomtatással készült dolgokat. Nem véletlen, a technológia ugyanis egyre több mindenre alkalmas, valószínűleg ez a terület lesz a jövő januári CES fogyasztói elektronikai vásár egyik legnagyobb sztárja is. Hogy érzékeltessük, milyen erővel érkezik: hamarosan már lesz 100 ezer forint körüli, használható 3D-nyomtató a piacon, az új technológia próbálgatására alkalmas tollat pedig már 25-30 ezer forint körül lehet kapni, sőt többféle is van belőle.

Villanyautó

Álló helyzetből százra 7,2 másodperc alatt gyorsít fel. Ezt nesztelen surrogással teszi, káros anyag kibocsátása nélkül, legalábbis a „cső végén” zéró emisszióval. Három órán kell a töltőn hagyni, hogy aztán 113-177 km-t lehessen megtenni vele. A gázadásra és a fékezésre egyetlen pedál van benne. Mindez elég ahhoz, hogy az általunk is tesztelt BMW i3 is felkerüljön a TIME magazin listájára.

©

Koppenhágai kerék

Mi már tavalyi összeállításunkban is emlegettük a koppenhágai kereket, ami a TIME-nál az idei listára került fel. Az akkumulátorral felszerelt kerék előnye az egyszerűsége. Egyrészt nem kell külön töltögetni – automatikusan töltődik fékezéskor és lejtőn gurulás közben –, így nem kell figyelni arra, hogy mindig feltöltött kerékkel induljunk el. Másrészt a ki-bekapcsolgatásra sem kell figyelni: normál tekerés közben a kerék megtanulja használójának szokásait, és a megfigyelések alapján próbálja eldönteni, hogy mikor van szüksége a kerékpárosnak némi plusz rásegítésre. Ekkor beindul a rendszer és az okoskerék a normál, emberi hajtóerőnél 3-10-szer nagyobb erőt kifejetve besegít a hajtásban.

Okos légkondi

A 2,3 kWh teljesítményű készülék az internetre csatlakoztatható. Tulajdonosa okostelefonról, egy alkalmazásával irányíthatja működését. Az Aros névre hallgató készülék az idő múlásával egyre okosabbá válik azáltal, hogy tanul a felhasználó időbeosztásából, szokásaiból, tartózkodási helyéből, időjárási adatokból és a múltbéli használatból. A berendezés egyik szerintünk legpraktikusabb funkciója, hogy a felhasználók a költségvetésükre szabva is beállíthatják az okos légkondi működését.

©

Tablet Microsoft módra

A Microsoft sajátmárkás Surface Pro 3 táblagépét kifejezetten produktivitásra találták ki: mind hosszabb szöveg begépelésére, mind táblázatokkal bütykölésre, mind komolyabb hardvert kívánó programok futtatására alkalmas. Mindezen feladatokhoz nem csak a megfelelő erősségű hardverrel járul hozzá a gép, hanem teljes értékű Windowst is futtat, így tényleg sok szempontból kiválthat egy laptopot vagy asztali számítógépet. A tableten való kényelmes munkavégzést segíti a Microsoft saját készítésű billentyűzetes tokja.

©

Mobilos gyűrű

Sok nő tartja a táskájában a telefonját, de csak egynek jutott eszébe, hogy csinál egy gyűrűt, amit használva nem kell majd folyton elővenni a mobilt. Christina Mercado és tulajdonostársa megpróbálták észrevehetetlenül integrálni a gyűrűbe a szükséges technológiát (gyorsulásmérő, Bluetooth LE, LED-ek stb.), és a végeredmény egy vonzó ékszer lett, amelyen semmi sem árulkodik arról, hogy valójában egy igazi viselhető IT-s eszközről van szó. A TIME magazin szerint a Ringly nevű okosgyűrű is az idei év egyik legjobb találmánya volt.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Shane Tusup videóban mutatja be, milyen őrületesen indult a felkészülés új tanítványaival

Shane Tusup videóban mutatja be, milyen őrületesen indult a felkészülés új tanítványaival

Elképesztő félreértés miatt nem sikerült eladni a világ legelső Porschéjét – videó

Elképesztő félreértés miatt nem sikerült eladni a világ legelső Porschéjét – videó

A Google szerint kár Windowst használni, mert már lejárt lemez

A Google szerint kár Windowst használni, mert már lejárt lemez

Miért várjuk meg mindig, amíg tragédia történik?

Miért várjuk meg mindig, amíg tragédia történik?

Karácsony Gergely is HÉV-ből csinálna metrót

Karácsony Gergely is HÉV-ből csinálna metrót

Vádat emeltek Simonka György fideszes politikus ellen

Vádat emeltek Simonka György fideszes politikus ellen