szerző:
MTI

Jelentősen csökkentheti a betegségekkel szembeni ellenállást, ha valaki túl keveset alszik. A kialvatlanság négyszeresére növeli például a nátha kialakulásának kockázatát.

Aric Prather, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem kutatója és munkatársai 164 felnőttet vizsgáltak meg és az alkoholfogyasztásra, dohányzásra, táplálkozásra illetve stresszre vonatkozó szokásaikról kérdezték ki őket, majd egy héten át szenzorokkal elemezték alvásukat. Ezután megfázást okozó vírussal fertőzték meg és egy hotelben izolálták őket. A következő héten naponta vettek mintát orrnyálkahártyájukból és megvizsgálták azokat.

Az eredmények szerint, aki éjszakánként kevesebb mint hat órát aludt, annak 4,2-szer nagyobb esélye volt a megfázásra mint annak, aki legalább hét órát. Aki öt óránál is kevesebbet aludt, annál 4,5-szer nagyobb volt a betegség kialakulásának kockázata.

Összességében az alvás jóval nagyobb befolyással bír az egészségre, mint a kor, a táplálkozás, a stressz vagy a dohányzás – írják a kutatók a Sleep című szaklapban.

"Az alvás mérésünk szerint minden tényezőn túltesz. Nem játszott szerepet, mekkora stresszhatás alatt álltak a résztvevők, az etnikai hovatartozásuk, a képzettségük vagy a jövedelmük sem. Még az sem számított, dohányoznak vagy sem. A nem alvás alapvetően befolyásolja a testi egészséget" – magyarázta Prather.

A szakértő szerint az új tanulmány sokkal fontosabb eredményekkel szolgál, mint a korábbiak, mivel azokon a résztvevőket vagy ébren tartották, vagy felébresztették, ezúttal azonban a normális alvási szokásaikat vették alapul. "Ez egy teljesen normális hét is lehetett volna a megfázásos időszakban" – fogalmazott Prather.

Társadalmilag is fontos felismerés a tanulmány eredménye. "Munkás, dolgos kultúránkban büszkék vagyunk arra, ha keveset alszunk és mégis megmarad a teljesítőképességünk. Több ilyen tanulmányra van szükségünk ahhoz, hogy eljusson a fejekbe: az alvás lényeges alapja jóllétünknek" – fejtette ki a kutató.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Eddig nulla bankautomata volt Hortobágyon, most kettőt is felszereltek

Eddig nulla bankautomata volt Hortobágyon, most kettőt is felszereltek

Óriásplakátokon kell megköszönni a kormánynak a hotelekre adott százmilliókat

Óriásplakátokon kell megköszönni a kormánynak a hotelekre adott százmilliókat

Az érdi kézisek is Mészáros Lőrinc 2Rule-jába öltöznek

Az érdi kézisek is Mészáros Lőrinc 2Rule-jába öltöznek

Michael Madsen pár napra rács mögé kerül ittas vezetés miatt

Michael Madsen pár napra rács mögé kerül ittas vezetés miatt

Csak segíteni akartak a nyugdíj mellett tovább dolgozó orvosok, de két hónapja nem kapnak ellátást

Csak segíteni akartak a nyugdíj mellett tovább dolgozó orvosok, de két hónapja nem kapnak ellátást

Csak tartózkodási helyre lehet átjelentkezni az önkormányzati választáson

Csak tartózkodási helyre lehet átjelentkezni az önkormányzati választáson