szerző:
hvg.hu

Már elérhető a legfrissebb lista az alkalmazásokról, amelyek a leginkább igénybe veszik az androidos telefonok erőforrásait: gyorsan leszívják az akkut és a mobilnettel sem takarékoskodnak.

Gyakran már csak akkor vesszük észre, hogy túlterhelt a telefonunk, amikor a szokásosnál jóval lassabban reagál az utasításokra, vagy gyorsabban merül. Ezekért legtöbbször az eszközre telepített alkalmazások a felelősek, azok ugyanis funkciójuktól függően az akkumulátorra, a tárhelyre és az adatforgalomra is hatással vannak. Az AVG vírusvédelmi program mögött álló cég éppen ezért negyedévente elkészíti listáját azokról az androidos appokról, amelyek a leginkább terhelik az okostelefonokat.

A telefont legjobban terhelő/merítő/lassító alkalmazások mindenféle szempontból vizsgált körének gyakori szereplője a Facebook. Ennél persze nem (feltétlen) az a megoldás, hogy "akkor nem kell használni", a Facebooknak van hivatalos telefonkímélő verziója, illetve külső fejlesztők is készítettek talán még jobb alternatív Facebook appot. Nem mennénk végig mindegyik program alternatíváin, de ehhez hasonlóan szinte mindenből lehet valamilyen másik alkalmazást találni.

Az automatikusan induló, a telefont leginkább lassító appok sorrendje: Facebook, Google Play, Facebook Pages Manager, BBM (kommunikáció), Words With Friend.

©

A felhasználó által indított alkalmazások közül összességében a Snapchat igényli a legtöbb erőforrást. A végső sorrend: Snapchat, Amazon bevásárlós appja, Spotify, a Line üzenetküldő és Samsung WatchON (Video).

©

Az automatikusan induló appok közül a Facebook, a Yahoo! Japan, a The Weather Channel, az Antivirus & Security és az Instagram generálják a legnagyobb adatforgalmat.

©

A felhasználók által indított alkalmazások esetében ugyanez a sorrend így alakul: Tumblr, Netflix, Snapchat, BBC News, Samsung WatchON (Video).

©

Ha számít a tárhely (szóval ha nincs sok), akkor az alábbi, automatikusan induló alkalmazásokra figyeljen oda. A legtöbbet a Facebook foglalja el, majd az Sp-Mode Mail, az Instagram, a Facebook Pages Manager és a Google Play a sorrend.

©

A készüléken a legtöbb helyet a felhasználók által indított appok közül a Spotify foglalja el. A további sorrend: Chrome böngésző, Amazon Kindle, Aillis, Amazon Shopping UK.

©

Az automatikusan induló appok közül az Android Firmware Updater fogyasztja a legtöbb energiát. További akkugyilkos alkalmazások: ChatON Voice & Video Chat, Beaming Service for Samsung, Samsung Security Policy Update, Google Play.

©

A felhasználók által használt alkalmazások közül a Samsung WatchON (Video) kíméli a legkevésbé az akkumulátort. Az utána következő sorrend: Snapchat, Amazon Shopping UK, BBC News, Walmart.

©

A játékok közül a legtöbb erőforrást az alábbi alkalmazások használják: Hay Day, Candy Crush Saga, Candy Crush Soda Saga, Farm Heroes Saga, Clash of Clans.

©

Az akkumulátort a Hay Day, a Candy Crush Soda Saga, a Candy Crush Saga, a Clash of Clans és a Don't Tap The White Tiles veszi igénybe.

©

Ha fontos a tárhely, akkor a Despicable Me, a Hay Day, a My Talking Angela, az 8 Ball Pool, valamint a My Talking Tom játékokat kerüljük.

©

A legnagyobb adatforgalmat a Words With Friends generálja, az utána következő sorrend: Hay Day, Clash of Clans, Candy Crush Saga, 8 Ball Pool.

©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Elfogták a halálkamionos bűnszervezet egyik szökésben lévő vádlottját

Elfogták a halálkamionos bűnszervezet egyik szökésben lévő vádlottját

Igazinak mutatná magát, de ordas nagy kamupártnak tűnik az EP-választáson is induló Tea Párt Magyarország

Igazinak mutatná magát, de ordas nagy kamupártnak tűnik az EP-választáson is induló Tea Párt Magyarország

Lélektani határt léptek át a balatoni négyzetméterárak

Lélektani határt léptek át a balatoni négyzetméterárak

4-5 évig kell spórolni egy garzon lakáshitelének önrészéhez is a fiataloknak

4-5 évig kell spórolni egy garzon lakáshitelének önrészéhez is a fiataloknak

Amerikai atombombázó jelent meg Oroszország partjainál, Szu–27-esek kergették el

Amerikai atombombázó jelent meg Oroszország partjainál, Szu–27-esek kergették el

Terelés, a racionális vita megakadályozása – elemezték a kormány kommunikációját MTA-ügyben

Terelés, a racionális vita megakadályozása – elemezték a kormány kommunikációját MTA-ügyben