Így varázsolhat egyszerűen okostelefont az autója fedélzeti kijelzőjéből
Félig-meddig nemhivatalosan, de már Magyarországon is megoldható, hogy az okostelefonos funkciók megjelenjenek az autók kijelzőjén. Kipróbáltuk, hogy mire képes ma a gyakorlatban az Android Auto és az Apple CarPlay.
Ma már szinte nem is létezik olyan új autó, melyet ne lehetne valamilyen mobiltelefonos előkészítéssel megrendelni: míg a legegyszerűbb megoldások lényegében nem többek szimpla mobiltelefonos kihangosítónál, addig a fejlettebb változatok már igen széles szolgáltatási kört vonultatnak fel. Az elmúlt években a járművek fedélzeti rendszerei igen sokat fejlődtek, de mind a mai napig sokszor előfordul, hogy egyes feladatokra (például navigálás), még mindig a zsebünkből a műszerfal közelébe helyezett mobilunkat használjuk. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi lenne, ha a telefonunk tudását végre elegáns és remekül kezelhető formában tudnánk ötvözni az autónk szofisztikált fedélzeti rendszerével? A válasz pedig adott, ugyanis egy ideje már több ilyen megoldás is elérhető: mi ezúttal a Google Android Auto-t, az Apple CarPlay-t és a MirrorLinket próbáltuk ki egy Volkswagen Tiguan 8 colos érintőkijelzőjén, egy Samsung Galaxy Note 4, valamint egy Apple iPhone 6s Plus segítségével.
Google-féle Android Auto
A Google már két éve mutatta be mobiljaink és az autónk közötti határmezsgye elmosására hivatott Android Auto projektet, melynek első kézzel fogható eredménye, vagyis maga az alkalmazás 2015 márciusában látott napvilágot. Két hónappal később pedig begurult a kereskedésekbe a világ első Android Auto kompatibilis kocsija, a Hyundai Sonata, melyet azóta több mint száz hasonló támogatással bíró autómodell követett. Ráadásul az Android Auto használatba vételéhez nem feltétlenül kell új autót vásárolnunk, hiszen a boltokban egyre több olyan, utólagosan beépíthető fejegységet kapni, melyek kiváló Android Auto támogatással rendelkeznek. Ebben az iparágban a Kenwood és a Pioneer végzett úttörő munkát – de azért az megjegyzendő, hogy az első ilyen fejegységek ára szokás szerint igen borsos lett.
Az Android Auto lényege, hogy a telefonunk az autónk beépített nagyméretű kijelzőjét használja fel képernyőként. Szerencsére nem egyszerűen csak arról van szó, hogy a mobilunk felhasználói felülete egy az egyben eredeti mivoltában megjelenik a fedélzeti kijelzőn, a fejlesztők a könnyű kezelhetőség és a vezetés közbeni biztonság fontossága miatt teljesen újragondolták a felületet és annak kezelését.
Első lépésben fel kell telepíteni a telefonra az Android Auto alkalmazást – és itt rögtön bele is futunk az első problémába, miszerint a Play Áruházban nem érhető el az applikáció. Legalábbis Magyarországon, ugyanis hazánk egyelőre még nem került fel arra a harminc országot felsoroló listára, mely országokban hivatalosan használható a szolgáltatás. Addig is egy gyors Google kereséssel a neten pillanatok alatt rálelhetünk a megfelelő APK állományra (például ezen a megbízható oldalon), melyet ezután néhány pillanat alatt telepíthetünk is. Sajnos a régebbi androidos készülékeket használók ki vannak zárva a jóból, ugyanis az Android Auto használata megköveteli, hogy legalább 5.0-ás Lollipop fusson a telefonunkon. (Egyes felhasználók szerint az 5.0-ról 6.0-ra frissített androidos készülékükön a frissítés után már nem indult el Android Autó, az általunk használt Galaxy Note 4-gyel viszont nem adódott ilyen probléma.)
A telefon és az autó között egy USB-kábel teremt kapcsolatot (a szivargyújtós gyorstöltést sajnos elbukjuk), a beüzemelés mindössze néhány engedélykérés elfogadásából áll. A telefon hozzáfér többek közt az autó GPS- és mobilantennájához, a kezelőgombjaihoz, a hangszórójához és mikrofonjaihoz, valamint iránytűjéhez, és a fejlesztések abban az irányban mozdulnak el, hogy a kocsi saját adataihoz is hozzáférhessen a mobil. Az alapképernyőn egy egyszerűsített térkép/navigációs dobozka fogad, ami alatt az aktuális emlékeztetők és hívások kaptak helyet. A jobb felső sarokban figyel a térerő- és a töltöttségjelző piktogram, a pontos idő és a Google-féle mikrofon ikon, a legalsó sorban pedig fixen mindig a következő öt alapfunkció gombja található: térkép/navigáció, hívások/üzenetek, alapképernyő, zene, kilépés.
A navigáció természetesen nem más, mint a Google Maps, azonban az ígéretek szerint hamarosan a Google Mapsnél minden tekintetben komolyabb tudással rendelkező Waze is megérkezik majd az Android Autora. Természetesen egyszerűen lebonyolíthatók a telefonos hívásaink és az üzenetekhez is hozzáférhetünk, no és persze kedvenc muzsikáink lejátszásának sincs akadálya. A keresést egyelőre nem ússzuk meg nyomkodás nélkül, de hamarosan az "OK Google" parancsszót is érteni fogja a szoftver, és beszédhanggal is kérhetjük, hogy találjon meg nekünk valamit a neten.
Hogy a rendszert vezetés közben is biztonságos legyen kezelni, hangparancsokkal, érintőkijelzős nyomkodással valamint a kormányon lévő kezelőszervek használatával is végrehajthatók az egyes feladatok. A virtuális billentyűzet csak a jármű álló helyzetében érhető el, és ugyancsak a maximális biztonságra történő törekedés miatt Facebook, YouTube és hasonlók nem működnek. Jelenleg mintegy 50 alkalmazás kompatibilis az Android Autoval, melyek többsége zenei app, de van például hangoskönyv-olvasó és Skype-kliens is.
Amikor a kocsi kijelzőjén az Android Auto felhasználói felülete van, akkor a telefonunk képmegjelenítőjén egy egyszerű Android Auto felirat fogad, és ezt a Home gomb nyomkodása sem tünteti el. Ellenben, ha az alkalmazásváltóra nyomunk, akkor ily módon előcsalogatható a telefon hagyományos kezdőképernyője.
Apple-féle CarPlay
A Google nagy riválisa, az Apple már 2013-ban előrukkolt egy bizonyos "iOS in the Car" koncepcióval, melyből végülis 2014-ben nőtte ki magát a véglegesnek mondható CarPlay. Ennek a rendszernek a használatához minimum iOS 7.1 operációs rendszerű almás mobilra, iPhone 5-re vagy újabbra van szükségünk. Mivel a CarPlay az operációs rendszer szerves részét képezi, semmilyen extra telepítésre nincs szükség, de az Android Auto-féle vezetékes csatlakoztatást ezúttal sem ússzuk meg. A CarPlay alapelve lényegében megegyezik az Android Autóéval, vagyis a telefonunk egyszerűen csak kijelzőként használja az autónk nagyméretű képernyőjét. Érdekesség, hogy hazánk neve nem szerepel a hivatalos CarPlay támogatást élvező harminchárom ország között, a szolgáltatás azonban tapasztalataink szerint egyszerűen üzembe helyezhető és használható is.
A tesztünk során néha furcsa kilépéseket produkáló CarPlay felhasználói felülete is teljesen minimalista: a kijelző bal oldali függőleges sávjában a pontos időt, a térerő piktogramot és egy virtuális Home gombot találunk, ettől jobbra pedig 4x2-es elrendezésben nagyméretű ikonokra lehetünk figyelmesek. Utóbbiak segítségével könnyen hozzáférhetünk az Apple Maps-féle navigációhoz, az üzeneteinkhez, kedvenc muzsikáinkhoz és podcastjainkhoz, no és persze a híváskezelésben is remek társunk a felhasználói felület. A vezérlésben többek közt a magyarul még mindig nem tudó Siri hangalapú asszisztens, az érintőkijelző, illetve az autónk különböző gombjai és egyéb kezelőszervei vannak segítségünkre. A jelenleg mintegy száz autótípussal kompatibilis CarPlay-hez kevesebb, mint húsz kompatibilis alkalmazás érhető el, melyek túlnyomó része valamilyen audiószoftver. (Waze például nincs, és a közeljövőben sajnos nem is várható.) Amennyiben meglévő autónkat szeretnénk CarPlay kompatibilissé tenni, akkor az Alpine, a Kenwood és a Pioneer fejegység kínálatában érdemes körbenéznünk.
Aktív iPhone kijelző esetén a telefon képmegjelenítőjén ugyanazok a funkciók élednek fel kicsiben, mint az autó képernyőjén nagyban.
MirrorLink
Az Android Auto és a CarPlay mellett szólnunk kell a MirrorLinkről is, mely egy még évekkel az említett "nagyágyúk" előtt a Nokia által fejleszteni kezdett, alapjaiban véve nagyon hasonló szabvány. Ezt a megoldást a Samsung Galaxy Note 4 segítségével próbáltuk ki, mely hivatalos MirrorLink támogatást élvez, és ennek megfelelően a kábeles csatlakoztatást követően azonnal használatba is tudtuk venni. Alaphelyzetben egy néhány ikonból álló menürendszer tűnik fel az autó fedélzeti kijelzőjén, mely a telefonunkon lévő kompatibilis alkalmazásokat vonultatja fel. A Spotify és a többi hasonló zenei alkalmazás ezúttal is adott, navigációs célokra pedig a sokak által szeretett Sygic használható. A MirrorLink egyediségét az adja, hogy a technológia a nevéhez hűen képes a telefonunk kijelzőjének egy az egyben történő tükrözésére, vagyis adott esetben megoldható, hogy az autó fedélzeti kijelzőjén teljesen ugyanaz a felhasználói felület fogadjon, mely a mobilunkon is ott figyel. Ez a funkció az említett Samsung készüléken nem működött stabilan, egy Sony Xperia mobilon viszont hibátlanul funkcionált.
Konklúzió
Az Android Auto, a CarPlay és a MirrorLink nagyjából ugyanazt tudják, vagyis beköltöztetik a közkedvelt okostelefonos szolgáltatásokat az autónk fedélzeti rendszerébe – de leginkább csak azokat, melyek a vezetés biztonságára semmilyen veszélyt sem jelentenek.
A napos oldalra sorolható az egyszerű kezelhetőség, az ismerős mobilfunkciók autóban történő egyszerű használata, a kedvenc zenéinkhez történő könnyű hozzáférés, illetve a tény, hogy a mobilunk szoftvere és a rajta tárolt térképek sokkal egyszerűbben frissíthetők, mint az autónk fedélzeti számítógépe.
A beüzemelés kapcsán ugyan néhány bökkenőbe belefutottunk, azonban ha már futnak a rendszerek, tapasztalataink szerint néhány apróbb kivételtől eltekintve fürgén és stabilan teszik a dolgukat.
Negatívum, hogy egyelőre kevés alkalmazás támogatja natív módon az említett rendszereket, illetve, hogy a kábel használatát nem ússzuk meg. Utóbbival kapcsolatban jó hír, hogy a gyártók a közeljövőt illetően komoly wireless fejlesztéseket ígérnek. Illetve itt jegyzendő meg, hogy a Google az Android Auto felületet a mobilok kijelzőjén is elérhetővé kívánja tenni, vagyis feltámadni látszik a jó öreg Car Mode, ezenkívül pedig olyan kezdeményezések is körvonalazódnak, melyek az autók hardverére telepítenek Android Autót, annak minden előnyével és hátrányával.
A többi tesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.