Felküldik az égi monstrumot: napokon belül felszáll a 92 méteres léghajó – videó
Ha minden a terveknek megfelelően halad, hosszú hónapok kényszerpihenője után néhány napon belül a levegőbe emelkedik az Airlander 10, a világ leghosszabb légijárműve.
hvg.hu
A Traveler Circle tudósítása szerint múlt héten vontattak ki az angliai RAD Cardington légibázis hangárjából a 92 méter hosszú Airlander 10 hibrid léghajót. A 19 utas szállítására képes jármű levegőbe emeléséhez 36 ezer köbméter hélium szükséges, a léghajó maximális repülési sebessége 147 km/h.
Hybrid Air Vehicles
Az Airlander 10-est 2010-ben kezdték el fejleszteni, eredetileg katonai célokra. Az alábbi videón a léghajó első felszállása látható, ez 2012-ben történt, még az amerikai légierő kötelékében.
A gépet három éve megvásárló Hybrid Air Vehicles kereskedelmi célú használatra alakította át a légijárművet, a sétarepülések mellett hasznos teher szállítását is tervezik. De minderre még várnunk kell: ha a mostani tesztrepülések sikeresek is lesznek, az Airlander 10 még akkor is csak 2018-ban indulhat kereskedelmi utakra.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.