„Meg is nyugtat, vagy éppen felébreszt, jól kezdődik vele a nap” – így jógáznak Indiában és Magyarországon
A szerző 10 éve jógázik a jóga őshazájában, mesterfokozatot is szerzett jógatudományból Indiában. Szeretettel Delhiből sorozatunk írása.
Az Apple írásban jelezte az amerikai közlekedési hivatalnak, hogy kész részt venni a robotjárművek szabályozásának kidolgozásában.
Az Apple részt kíván venni az önállóan navigáló járművekre vonatkozó szabályok kidolgozásában - derül ki az Apple NHTSA amerikai közúti közlekedésbiztonsági hivatalnak megküldött leveléből.
A levelet, amelyet az NHTSA (National Highway Traffic Safety Administration) tett közzé honlapján, az Apple rámutat, hogy szerzett ismereteivel és tapasztalataival hozzá kíván járulni az önállóan navigáló járművekre vonatkozó szabályozás kidolgozásához. Kifejti, hogy már hatalmas összegeket fordított a tanulásra képes mesterséges intelligencia kutatására és számos területen - a közlekedést is beleértve - óriási kiaknázható lehetőségeket lát az irányítási folyamatok automatizálásában.
Az Apple levelében egyúttal szorgalmazza a balesetekre és kritikus közlekedési helyzetekre vonatkozó adatok anonim megosztását a robotjárművek fejlesztői között a fejlesztési folyamat javítása és felgyorsítása érdekében. Az ötoldalas levél sehol nem tesz konkrétan említést arról, hogy az Apple maga is foglalkozna önállóan navigáló autók kifejlesztésével.
A szerző 10 éve jógázik a jóga őshazájában, mesterfokozatot is szerzett jógatudományból Indiában. Szeretettel Delhiből sorozatunk írása.
A Tisza szigetek volt koordinátora az Irány a Jövő Párt elnöke.
Az USA közéletének legnagyobb sztorija végzetes is lehet az amerikai elnök számára.
Egyre inkább úgy érződik, hogy a magyar kormánypárt nem csak az online világban kerül vesztes helyzetbe.
Nem ez az első eset, hogy a tiszásokat fenyegetik.
A Gyurcsány-tánc óta nem láttunk ilyet.
Bozó Szabolcsot a bátyja beszélte rá, hogy tegye fel a képeit az Instagramra – és csoda történt.