Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A most elkészült anyag az acél sűrűségének alig 5 százalékát éri el, mégis 10-szer erősebb a fémnél.
Nem mindennapi bejelentést tettek nemrég a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói, sikerült ugyanis készíteniük egy olyan anyagot, ami nemcsak erősebb, de könnyebb is sok mindennél, amit eddig ismertünk. Az igazán nagy áttörést az anyag szerkezete jelentheti.
A kutatók régóta kísérleteznek már azzal, hogy az eddigi legerősebb anyagként ismert grafént minél szélesebb körben tudják felhasználni. Ez azonban koránt sem egyszerű vállalkozás, az atomnyi vékony grafénrétegből a speciális tulajdonságai miatt nem tudtak háromdimenziós anyagot készíteni. De az MIT kutatói addig kísérleteztek, míg nem sikerült a grafén rétegeket úgy egymásra helyezni, hogy az megtartotta a grafén elképesztő erősségét. Ezután műanyag formák segítségével modellezték, milyen geometriai forma lehetne a legerősebb, majd a tesztek után grafénból is elkészítették azt. A végeredmény magáért beszél: az anyag sűrűsége alig 5 százaléka az acélénak, viszont 10-szer olyan erős. Ezzel a világ egyik legkönnyebb és legerősebb anyagává vált.
Az MIT szakemberei szerint a most létrehozott anyagot az autóipartól kezdve a repülőgépekig bárhol fel lehet majd használni, ahol az a cél, hogy a szerkezet minél könnyebb legyen, ugyanakkor a strapabírósága is rendkívül fontos.
De a Boeingnél sem unatkoznak, nemrég olyan erős fémet talált fel a Boeing, amelynek 99,99%-a levegő. Azt ide kattintva nézheti meg.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.