6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Hamarosan bejelentheti az Apple az új Padeket. Összeszedtük, mit tudhatunk eddig róluk.
Hasonlóan az iPad Próhoz, az iPad Pro 2 is kétféle változatban, 12,9”-es és 9,7”-es kijelzővel érkezhet, ez utóbbi True Tone megjelenítő. A True Tone technológia négy csatornás fényérzékelők segítségével a környezeti fényviszonyokhoz igazítja a kijelző színeit és intenzitását. Állítólag lesz még egy 10,5”-es iPad Pro is, amelynek a kijelzője széltől szélig terjedhet, és nem lesz rajta Home gomb.
Az iPad Pro 2-k valószínűleg erősebbek lesznek az elődeiknél, feltehetően az Apple A10X processzora kerül beléjük. A felhasználók nagyon bíznak abban, hogy 6 GB-nyi lesz a RAM és 512 GB a natív tárhely. Lehet, hogy a 3D Touch funkció is bekerül a tabletbe, illetve beszélnek a Touch Bar megjelenéséről is.
Ami a bemutatkozást illeti: a 12,9”-es és a 9,7”-es iPadek még ebben a hónapban megjelenhetnek. A MacRumors egyenesen úgy tudja, hogy március 20. és 24. között leplezheti le őket az Apple, azaz már a jövő héten megismerhetjük őket. A 10,5”-es modellre állítólag májusig még várni kell. Ugyanakkor más források áprilisra valószínűsítik mindhárom készülék bemutatóját.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.