szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Qualcomm már javában fejleszti a Snapdragon 855-ös processzorát, ami 2019 előtt biztosan nem jelenik meg, de a bennfentesek már suttognak róla.

A mobilipart jelenleg két fontos "alkatrész" mozgatja: az akkumulátor és a porcesszor. A vásárlók ugyanis alapvetően két dolgot néznek meg egy készüléknél – meddig bírja egy feltöltéssel és mennyire erős a teljesítménye. (És persze azért ott van még a harmadik faktor, a belső tárhely mérete is).

Az androidos mobilok piacán jelenleg az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy melyik készülék kapja meg a piacot uraló Qualcomm legújabb csúcsprocesszorát, a Snapdragon 845-öt. Egyelőre túl sokat még magáról a chipről sem lehet tudni, de néhány pletykát már lehetett róla hallani. Annyi biztos, hogy a megjelenésre a jövő év elejéig kell várni, így nincs kizárva, hogy a Samsung Galaxy S9 lesz az első, amibe belepakolják. Ennek ellenére azonban már megérkeztek az első pletykák a Snapdragon 845-öt is felülmúló processzorról, a Spandragon 855-ről.

A BGR beszámolója szerint Roland Quandt a Linkedinen szúrta ki, hogy már fejlesztés alatt áll az eszköz, amit aztán Twitteren osztott meg.

De nemcsak ő volt résen, a GizmoChina írja, hogy a megbízható információiról ismert Ice Universe nemrég több részletet is elárult a (távoli) jövőben megjelenő processzorról. Eszerint a processzor a 7 nm-es gyártási technológiára épülne, és jóval enegiatakarékosabb lehet, mint elődei. Mindez bele is illik a képbe, az Apple ugyanis szintén 2019-re tervezi piacra dobni az akkori iPhone-okat működtető A13-as chipet, ami szintén 7 nm-es technológióval készülne. Ráadásul nemrég arról röppentek fel a hírek, hogy a Snapdragon 845-ös még a 10 nm-es gyártástechnológiával készül.

Ice Universe szerint a 855-ös processzorral szerelt eszközökben már ott lesz az ultrahangos ujjlenyomat-olvasó is, ami a kijelzőn keresztül tapogatja el a felhasználó ujjlenyomatát. Kérdés persze, hogy sikerül-e addigra ezt kifejleszteni. Az Apple is megpróbálta az iPhone X-nél, de végül nem sikerült nekik tökéletesíteni a technológiát, így jött a Face ID.

A processzoroknál maradva, az is biztos, hogy a Qualcomm újdonságaihoz a mobiljaihoz saját chipeket fejlesztő Huaweinek is lesz egy-két szava.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!