Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Nem hangzik túl jól, hogy egy kiberbiztonsági szakembernek sikerült betörnie egy Boeing repülőgép vezérlőrendszerébe. Ráadásul úgy, hogy a pilóták mindebből semmit nem vettek észre. Az érintett típusból 738 darab repked világszerte.
Az amerikai kormány közlése szerint a Belbiztonsági Minisztérium egyik specialistája még tavaly vette át a hatalmat egy, az Atlantic City repülőtér futópályáján tartózkodó Boeing 757-es utasszállító fölött. Robert Hickey az idei CyberSat Summit konferencián hozta nyilvánosságra az esetet.
A kormányzati kiberbiztonsági szakember természetesen nem hozta nyilvánosságra a módszer minden részletét, de annyit elárult, hogy ő és az általa irányított csapat rádiófrekvenciás kommunikációs eszközökkel dolgozott. A Daily Mail azt írja, Hickey az akcióhoz kizárólag olyan eszközöket használt, amelyekkel minden gyanú felkeltése nélkül át tudott sétálni a repülőtér biztonsági ellenőrzésén.
A repülőtéren állva aztán elindított a kibertámadást, végül be is jutott a gép fedélzeti irányítórendszerébe. Olyannyira sikerült átvennie a gép fölött a hatalmat, hogy távvezérléssel tudta kapcsolgatni a gép fedélzeti rendszereit – miközben a pilóták semmit nem vettek észre a támadásból.
A hackelés alatt jelen volt a Boeing egyik képviselője is, aki a CBS-nek azt mondta: megerősíti a teszt eredményét, ezzel együtt ő "nem fél a repüléstől", szerinte nem valószínű, hogy valaki ilyen jellegű támadást kövessen el egy repülőgép ellen.
A legfrissebb, nyári adatok szerint 738 ilyen, Boeing 757-es repülőgép van forgalomban. Az érintett rendszerek átkötését nagyjából egy év alatt lehetne véghezvinni, közel 350 millió forintos költséggel.
Érdekesség, hogy Boeing 757-es magángépe van Donald Trumpnak is, de azt alaposan átalakították: még az ülések biztonsági övének csatját is 24 karátos aranyborítás fedi. Itt megnézheti kívülről-belülről.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.