Gulyásék nem aggódnak a Fidesz támogatottsága miatt, nem halasztják el a választást – élőben a kormányinfó
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Minél idősebb az apa, annál nagyobb kockázatnak van kitéve a születendő gyermek. Sőt, ez a genetikai kockázat meg is haladhatja azt, amit az anyai életkor okozhat. Erre a mindeddig elhanyagolt férfi-nő különbségre világított rá egy 14 ezer izlandi bevonásával készült, a Nature tudományos folyóiratban szeptember végén publikált tanulmány. A háttér: a korosodó szülők szervezetében egyre több genetikai mutáció alakul ki, amelyekből esetleg baj is lehet. Ezek továbbörökítésénél három anyai év jelent eggyel több elváltozást a magzat szervezetében, míg az apai kor előrehaladtával ugyanez a kockázat nyolchavonta „ugrik egyet”. Az azonban egyelőre várat magára, hogy a terhesgondozáson az apák életkorát, életvitelét, egészségi állapotát is firtassák.
Kutatások egész sora foglalkozik újabban azzal, milyen betegségek vagy állapotok azok, amelyeknek a kezelésekor az orvosoknak gondolniuk kell arra, hogy a nemi sztereotípiák csökkenthetik az éberségüket, és figyelembe kell venniük, hogy a nők és a férfiak szervezete nem egyformán működik. A csontritkulásról például évtizedekig úgy tartották, hogy inkább a klimaxoló nők nyavalyája, és könnyen ellensúlyozható a legfontosabb női nemi hormon, az ösztrogén pótlásával. Időközben kiderült, hogy az 50 feletti nők hormonterápiája többnyire szükségtelen, viszont az 1990-es évek eleje óta köztudottá vált, hogy a férfiak is szenvedhetnek csontritkulásban.
Női betegségként tartják számon a kóros szorongást, depressziót, pánikrohamot is. Az ezekkel kezeltek majdnem háromnegyede nő. Igaz, azért is, mert a fiúkat kisgyerekkoruktól arra nevelik, hogy „csak a lányok sírnak”. Nem csoda, ha később még a legsúlyosabb érzelmi nehézségekkel sem fordulnak orvoshoz. Pedig a bipoláris érzelmi zavarról, ismertebb nevén a mániás depresszióról már tudható, hogy a férfiakat és a nőket egyenlő mértékben sújtja – mondja Győrffy Zsuzsa, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének docense.
Gyengélkedő férj, aggódó feleség. Négyötöd szabványférfi
AFP / SCIENCE PHOTO LIBRARY
A kórisme felállítását nehezíti, hogy amelyik férfi mégis felkeresi panaszaival a háziorvosát, annak tüneteit sokszor félreértelmezik. A nőknél a kóros szorongás tipikus tüneteként regisztrálják a levertség, a sírógörcsök mellett a légszomjat, a mellkastáji szorítást is. A férfiak esetében másra kellene figyelniük az orvosoknak, sokszor mégsem gondolnak depresszióra a fokozott kockázatvállalási hajlam, az alkohol- vagy drogproblémák, a kialvatlanság, a tartós szexuális zavarok hallatán. A félrediagnosztizálásnak súlyos ára lehet: a kezeletlen depresszió jelentősen növeli az öngyilkosság kockázatát. Egy svédországi kutatásból, az 1998-as Gotland-tanulmányból kiderült, hogy miután a svéd háziorvosokat kiképezték a bipoláris depresszió klasszikus tüneteinek felismerésére, jelentősen csökkent a befejezett öngyilkosságok száma. Igaz, csak a nők körében, mert a férfi betegek – így Győrffy Zsuzsa – továbbra is elkerülték az amúgy a korábbinál lényegesen éberebb háziorvosokat.
Más kérdés, hogy a depresszió jellegzetes női tüneteinek némelyike miatt a nőket is évtizedek óta félrekezelik. Ha légszomjra és mellkasi szorításra panaszkodnak, rutinból akkor is szorongáscsökkentőkkel igyekeznek gyógyítani őket, ha a tüneteik hányással és gyomortáji fájdalommal is társulnak. A női depresszió klasszikus jelei elterelhetik az óvatlan orvosok figyelmét a szívkoszorúér-bántalmakról és a kezdődő infarktusról. Merthogy itt is van különbség: a szívinfarktus tüneteihez a mellkasi szorítás mellett a férfiak esetében inkább végtagzsibbadás és légszomj társul, míg a nőknél gyomorfájás és hányás.
A nyugati típusú, kísérleti bizonyítékokon alapuló orvoslás feminista kritikája nyomán az 1990-es években kezdték művelni a gendermedicinát. Szakfolyóirat indult Gender Medicine címmel, kutatóközpontok nyíltak számos nyugat-európai városban, köztük a berlini Charité klinika GIM intézete vagy a stockholmi Karolinska Intézet hasonló részlege. Az új résztudomány egyik első – és azóta is legalaposabban tanulmányozott – témája annak a felismerése volt, hogy a férfibajnak hitt, sokszor végzetes érelzáródás valójában kicsit gyakrabban érinti a nőket: óvatos becslések szerint az összes eset mintegy 55 százalékában.
A szívrohamot elszenvedő nők azért is lemaradhatnak a megfelelő kezelésről, mert náluk többnyire máskor és másképp zajlik le a hirtelen érelzáródás. A férfiakat nagyjából 45–50 éves koruktól gyakrabban fenyegető helyzet a nőket csak a menopauza után, jellemzően 60-on túl (és akkor is sokszor az agyi ereket érintő stroke formájában) sújtja. A női szervezetben akkorra csökken nagymértékben a vérrögök képződése ellen mindaddig többé-kevésbé védő ösztrogén szintje. A szívinfarktus anatómiailag is eltérő következményeket produkál. Az erek szűkülése következtében fellépő magas vérnyomás okán a férfiaknak idővel jelentősen megnagyobbodik a bal szívkamrájuk, a nők esetében azonban alig változik az üreg mérete, inkább a szívizomzat vastagodik meg arrafelé. A különbség nagyban segíti a nőket abban, hogy még akkor is gyakrabban éljék túl a szívinfarktust, ha az említett módon félrediagnosztizálják őket.
Mindezek fényében kevésbé meglepő, hogy a szívkoszorúér-problémák megelőzésére több évtizede alkalmazott, férfiaknál bizonyítottan hatékony acetilszalicilsav-kúra a nők körében jottányit sem csökkenti a szívinfarktus gyakoriságát. A stroke megelőzésében viszont csak a nőknek segít, a férfiaknak nem. A féfi-női dolgok tisztázatlanságát példázza, hogy a szívelégtelenségek ellen több mint kétszáz éve alkalmazott gyógyszerről, a digoxinról egyes tanulmányok azt állítják, a nőket éppen hogy megbetegíti, gyakrabban okoz náluk – akár halálos – szívelégtelenséget, mint a férfiaknál. Mások viszont arra jutottak, hogy a szer mindkét nemnek inkább árt, mint használ.
AFP / Orlando Sierra
A fájdalomcsillapítók jelentős része viszont egyértelműen jobban hat a férfiak esetében, számtalan gyógyszerről – például az antidepresszánsokról – pedig az derült ki, hogy mellékhatásaik gyakrabban sújtják a nőket. Nem utolsósorban azért, mert a szerek hatásmechanizmusáról lényegesen kevesebb klinikai tesztet végeznek nőkkel. A gyógyszerkutatásokban részt vevő kísérleti alanyok több mint négyötöde „szabványférfi”, vagyis 75 kilós és fehér. Még az állatkísérletekben is csak minden ötödik-hatodik hímnemű rágcsálóra jut egy-egy nőstény – írta pár éve a Nature.
Így persze kevésbé tudható, melyik gyógyszer hogyan hat a nőkre, és nem igazán lehet meghatározni a nőknek megfelelő adagolást sem. A féloldalas kísérletek egyik oka a takarékoskodás mellett az a szimpla lustaság, hogy a kutatók nem akarják a nőstények ciklikus hormonális változásainak figyelembevételével komplikálni a munkájukat. További kényelmi szempont, hogy a hímeknél egyszerre tudják vizsgálni az X és az Y nemi kromoszómák hatásait is (a nőstények sejtjeiben ugyanis mindkét nemi kromoszóma X).
Akadnak olyan betegségek is, amelyeknél a gendermedicina kutatói megerősítették az előítéletek szerepét. Miután valamivel gyengébb az immunrendszerük, a férfiak hajlamosabbak a fertőzésekre, sőt az enyhébbnek tűnő fertőzésből kiinduló, súlyos esetekben azonban halálos kimenetelűvé váló vérmérgezés is többször támadja az erősebbnek mondott nem képviselőit. A nők ellenben, erősen dolgozó immunrendszerük miatt, gyakrabban szenvednek autoimmun, például allergiás tünetektől.
A férfinátháról viszont kiderült, hogy orvosilag nem nagyon különbözik a nőitől. Csak másképp viselik a szenvedő férfiak, és másképp szemlélik a rájuk rótt szerepkör szerint másokért aggódó nők.
