Nem mindennapi felvételt hozott nyilvánosságra az amerikai haditengerészet, amelyen az egyik felderítő repülőgépüket ért elfogás látható. A CNN beszámolója szerint az EP-3 típusú amerikai gép mellett egy Szu-27-es vadászgép repült el, igen veszélyes közelségben: alig másfél méterre.
Egy repülőgép elfogása a nemzetközi légtérben nem szokatlan jelenség, az már azonban sokkal inkább az, hogy ilyen közelségben repül el egymástól két gép.
Az esetre a Fekete-tenger felett, a Krím-félsziget közelében került sor, ahol nem ez az első orosz-amerikai összetűzés. 2017 májusában péládul egy P–8A Poseidon típusú tengeri járőrrepülőgépet fogott el egy Szu–30-as orosz vadászgép.
Pamela Kunze százados, az amerikai haditengerészet európai egyéségének szóvivője szerint az EP–3-as gép a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően repült, az orosz gép pedig azzal, hogy ilyen közelségben keresztezte az útját, veszélyes manővert hajtott végre, hiszen könnyen baleset lehetett volna a dolog vége.
Ugyanerről – vagyis a nemzetközi jogok betartásáról – beszélt az orosz védelmi minisztérium is. Mint mondták, egy azonosítatlan repülőgép közelített az orosz légtér felé, ezért került sor az elfogásra.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.