„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A Microsoft egy új, olcsóbb Surface tablettel készül a piacra. Küszöbön az iPad konkurense.
Állítólag az év második felében dobja piacra a redmondi óriás új Surface tabletjét, amelynek az árcédulájára körülbelül 400 dollár (108 ezer forint) kerül, így nagyjából a felébe kerül annak, mint amit a Surface Pro tabletért kell fizetni.
Ezzel a lépéssel a Microsoft egy olyan piacra lépne be, amelyet jelenleg az Apple ural. Az almás cég az elmúlt évben körülbelül 44 millió iPadet adott el, ebből 20 milliárd dollárnyi bevételt termelt, míg a Microsoft teljes Surface üzletága 4,4 milliárd dollárt hozott. Az olcsóbb Surface egyértelműen az idén márciusban indított új iPaddel versenyezne – ennek ára 329 dollár (oktatási intézményeknek 299 dollár).
Az új Surface 10”-es lenne, és lekerekített éleivel az iPad dizájnját idézné (egyúttal szakítana a jellemzően négyszögletes formával). Az újdonság 20 százalékkal könnyebb lesz, mint a Surface Pro, viszont „csak” nyolc és fél óra hálózatfüggetlen működési időt tenne lehetővé az akkumulátora. A belső tárhely 64 vagy 128 GB lenne. Az Intel processzoros gép Windows 10 Prót is képes lenne futtatni. A töltéshez nem a szabadalmaztatott Surface Connect portot, hanem C típusú USB-t használna. A Microsoft egerének, type cover billentyűzetének és digitális tollának olcsóbb változatát is tervezi.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.