Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A Samsung svácji kutatókkal közösen készíti el az okostévék új generációját, amit elsősorban a mozgássérült embereknek fejlesztenek.
Miközben a Samsung nemrég végre megvillantotta a hosszú évek óta ígért és iparági mérföldkőnek számító új, összehajtható okostelefonját, más területen is igen komoly forradalmat hozhat el. A CNET beszámolója szerint a dél-koreai cég olyan televíziót fejleszt, amit gondolattal lehet irányítani.
A Project Pontis néven emlegetett fejlesztést a Samsung egy csoport svájci kutatóval közösen csiszolgatja, hogy ezzel segítsen a mozgássérült embereknek teljes értékű életet élni. A cél, hogy egy olyan szoftvert fejlesszenek ki, amely képes az agyi hullámokat utasításokká konvertálni, így téve lehetővé a csatornaváltást vagy a hangerő szabályozását.
A rendszer jelenlegi állapotában az agyi hullámokat a szem mozgásának monitorozásával kombinálja, így próbálja meg kitalálni, hogy pontosan mit szeretne a televízió nézője. A jövőben viszont már csak az agyi hullámokra támaszkodna a Samsung, így elég lenne csupán arra gondolni, hogy szeretnénk megváltoztatni a hangerőt.
Hogy a fejlesztésből mikor lehet kész termék, azt egyelőre nem tudni. Az viszont szinte biztos, hogy első körben nem a kereskedelmi forgalomban kapható termékről lesz szó, hanem egy olyan eszközről, amihez a mozgáskorlátozottak juthatnak majd hozzá.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.