Az 1901 óta vezetett meteorológiai megfigyelések szerint a legforróbb nap 2007. július 20-a volt Magyarországon. E tikkasztó pénteken 41,9 Celsius-fokot mért Kiskunhalason az Országos Meteorológiai Szolgálat, miközben Kecskeméten 41,7 fokig kúszott fel a hőmérők higanyszála. A három évközepi hónap átlaghőmérséklete alapján (vagyis az éjszakai lehűléseket is figyelembe véve) a legmelegebb nyárnak viszont a 2003-as bizonyult, éspedig az 1992-es, illetve az 1946-os forró évszak előtt. Ami pedig az utóbbi száztizennyolc év leginkább zsibbasztó nyári hónapját illeti, nos, az 1992 augusztusa volt 24,9 Celsius-fokos átlaghőmérséklettel, ami 1,4, illetve 2,7 fokkal múlta felül a legfülledtebb július (1994) és június (2003) hasonló mutatóját. Perzselő nyarak persze nem csak a múlt század óta tombolnak időnként idehaza, miként az a meteorológiatörténeti forrásokból is kitűnik.
„Rekkenő hévség, mint Caniculába” – írta például már egy kora nyári napról (1835. május 29-éről) a kalotaszegi Egerbegy településen egy amatőr klimatológus, bizonyos Király M., aki negyedszázadon át – 1823 és 1848 között – rögzítette naplójában időjárási megfigyeléseit. A Canicula kifejezés itt egyébként a Szíriuszra utal (Canicula [Kiskutya]: a Nagy Kutya csillagkép főcsillaga, vagyis a Szíriusz), mert a régi görögök szerint az igazán forró napok akkor kezdődnek, amikor a legfényesebb csillag már napfelkelte előtt látható az égbolton.
Hat esztendővel később megint nagy hőség tört Magyarországra. „Olly rekkenő meleg déli szél (...) majd le koppant a bőr az Emberről, és a hévmérő árnyékban 36 (Reaumur) grádust – 45 Celsius fokot – mutatott” – számolt be Gyula város református lelkésze, Ecsedi Gábor a településen 1841. augusztus közepén uralkodó állapotokról. A szóban forgó hőmérsékleti érték alighanem a legmagasabb azok közül, amelyek Réthly Antal Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1801–1900-ig című, kétkötetes forrásgyűjteményében szerepelnek. A közel másfél ezer oldal terjedelmű kútfőből az is kiderül, hogy már ennél alacsonyabb hőmérsékletek is nemegyszer próbára tették a másfél-két évszázaddal ezelőtt élt nemzedékeket.
Az egyik, Réthly által fellelt 1824. augusztus eleji pest-budai jelentés egy azóta már többek által megismételt kísérletről is beszámol: „Nagy hőség, még éjjel is 25°R (31,3C°).” Ez a nagy meleg arra adott egy figyelmetes tudósnak alkalmatosságot – közli archaikus magyarsággal a szöveg –, hogy „aug. 2-án nyers tojást tétetni a homokba, félóra múlva kivetetvén úgy megfőlve találta, mint a forró vízben szokták a lágy tojást készíteni, s házi népével emlékezet okáért meg is ette”. Jó másfél évtizeddel később pedig Pánd községből (Pest megye) egy sajtólevelező küldött – tárgyi bizonyítékkal is alátámasztott – érzékletes beszámolót a Jelenkor című politikai hírlapnak. „1841 július hó 18.-ka meteorológiai tekintetben igen nevezetes volt. Sütőkemencei hőség ütötte meg az utcára menőt, s gyakran olvasztó melegségű léghab hömpölygött a künlevőre. Magam tapasztaltam Pándon, azon rendkívüli jelenetet, hogy az almafákon a gyümölcs délnek fekvő oldala a szónak teljes értelmében megsült (...) Egyébiránt a hévmérő keletre fekvő ablakaimban délben 34°R (42,5C°), árnyékban 29°R (36,3C°) volt.”
A szóban forgó napon nem csak a közép-magyarországi faluban sütött kétféle értelemben is a nap. A Nemzeti Újság például keceli szemtanúk beszámolója alapján arról írt, hogy „Sz. Jakab hava 18-án egy rendkívüli (tán az arábiai elhagyott pusztákról hozzánk átvándorolt sirocco szél testvére) pörkölte vidékünket;... az ebek vonyítottak, az utczán menők keszkenőkkel fedték arczáikat azt a felégéstől oltalmazandók – a légmérő árnyékban 32-33°R (40-41C°) szabadban 40-41 grádusra ruga oly annyira, hogy özön tüz-vészt fejünkre omlani gyanítánk”. A Réthly-féle nagy gyűjtemény mindent egybevetve leginkább arról győzheti meg az olvasót, hogy aki az utóbbi húsz-harminc év időnként ugyancsak trópusinak nevezhető nyári napjait átélte, annak már egy egész évszázados precedensantológia sem tud túl sok újdonsággal szolgálni.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
