Felejtse el, amit a Google Térképről eddig tudott, teljesen más lesz a navigálás
Egyre többen kapnak lehetőséget, hogy kipróbálják a Google térképszolgáltatásának új verzióját, amely már a kiterjesztett valóságot használja. Az újdonságot ezúttal az Engadget újságírói nézhették meg közelebbről.
A program ugyanúgy működik, mint eddig, ám a címhez vezető útvonal immár sokkal látványosabban jelenik meg a felhasználó előtt, hála a kiterjesztett valóságnak. A fejlesztésről néhány órája már megjelent egy felvétel, de most készült egy újabb, ami az Engadget újságíróinak tapasztalatait mutatja be.
Bár a két videó hasonló, ezt az újat is érdemes megnézni, ugyanis több érdekességre is fény derül benne. Egyrészt például közelről látható, hogyan vált át a térkép a megszokott navigálásról a futurisztikusabb nézetre azzal, hogy a felhasználó felemeli a telefonját. (Ha csak erre az egyre kíváncsi, 2:44-hez érdemes tekerni a felvételen).
A fejlesztés kapcsán újra és újra felmerül annak kérdése, vajon mihez akar kezdeni saját szolgáltatásával a Google, főleg, hogy a cég tulajdonában van a szintén népszerű és nagy tudású Waze is. Egyesek szerint a vállalat az ilyen funkciók alkalmazásával utóbbi ellehetetlenítésére készül.
Az egyes navigációs appok és készülékek előnyeivel, valamint hátrányaival a HVG csütörtökön megjelenő számában bővebben is foglalkozunk.
Orbán Viktor jóslataiban csalódtak Kárpátalján, miután az oroszok rakétázni kezdték a magyarlakta vidéket. Mit gyártottak a lerombolt üzemben? Hogyan élte túl a támadást az óvóhelyre rohanó munkás? Mekkora a pusztítás mértéke? Földes András riportja Munkácsról.