El sem kell mennie a boltba, a telefonjával is felpróbálhatja a cipőt, amit kinézett magának
Mit szólna, ha a kiválasztott cipőt otthonában, még a vásárlás előtt felpróbálhatná? Egy startup épp erre a célra fejlesztett egy különleges alkalmazást.
Az eddigi visszajelzések alapján nagyon is hasznos fejlesztéssel állt elő egy hazánkban valószínűleg ismeretlen startup: a Wannaby egy iOS-rendszerekre szánt alkalmazást készített, amely megmutatja, hogyan áll a lábunkon a kinézett sportcipő – de még azelőtt, hogy megvásárolnánk.
Sokunkkal előfordulhatott már, hogy a boltban megpillantott lábbelit jónak találtuk, de valami miatt később megbántuk döntésünket, és visszavittük kicseréltetni. A Wanna Kicks ezt a gyakori problémát igyekszik mellőzni azáltal, hogy az adatbázisában elérhető cipőket még otthon felpróbáljuk.
Az alkalmazás a kiterjesztett valóság (augmented reality) segítségével “vetíti” lábainkra a cipőket és annyira hatékony, hogy a kép lábfejünk mozgatásakor sem törik meg. Emellett lépéseinket is képes lekövetni, így szimulálva, mintha a cipő tényleg rajtunk lenne. A cég szerint a tükör előtti próbálás modern módszerét sikerült kidolgozniuk.
A Wanna Kicksnek azért persze hátrányai is vannak, ugyanis csak márkás és sportosabb lábbeliket tud megjeleníteni, továbbá kizárólag az Apple eszközeivel rendelkezők tudják igénybevenni. Ők azonban ingyen.
A jelenkor legnagyobb botrányzenekarának budapesti fellépése ellen is beindult a tiltakozás, a kormány egyik tagja is fontosnak tartotta, hogy megszólaljon az ügyben. De vajon ez megállítja a zenekart, vagy még jobban fűti a sikerét?