És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A Redmi a Redmo Note 7 után most egy újabb mobillal rukkolna elő, amiről kínai hírközlési hatóság weboldalára szinte minden információ kikerült.
Alig néhány hete mutatkozott be a Xiaomitól függetlenné vált Redmi márka első okostelefonját, a Redmi Note 7-et, ami a középkategóriás mobilra vágyó vásárlók igényeit elégíteni ki. Az új márka azonban nem áll meg egyetlen készüléknél, hamarosan érkezik egy másik mobil is, a Redmi 7, amiről a napokban a kínai hírközlési hatóság, a TENAA nyilvános adatbázisába került fel a teljes specifikáció és a készülékről készült képek is.
Ezek alapján a készülék hátloldalán két kamera (a fő szenzor 12 megapixeles) és egy vaku található majd, amik mellett az ujjlenyomat-olvasót is megtalálhatjuk.
Az előlapon egy 6,26 colos LCD kijelzőt találni, aminek 1520 x 720 pixeles felbontása már erősen árulkodik arról, nem épp egy csúcstelefont kapunk majd a pénzünkért. Azt egyelőre nem tudni, hogy kap-e szenzorszigetet a mobil, azt viszont igen, hogy a szelfikamera 8 megapixeles lesz.
A készülék lelkét egy nyolcmagos, magonként 1,8 GHz-es processzor jelenti, amihez három különböző konfiguráció társulhat:
A kapacitás nem túl nagy, de microSD-kártyával bővíthető, ami jó hír. A működésről egy 3900 mAh-s akkumulátor gondoskodik, a színek tekintetében pedig lesz miből választani: jöb belőle fekete, piros, kék, rózsaszín, fehér, zöld, lila és szürke is.
Hogy mikor érkezik és mennyibe kerül majd, az egyelőre kérdés, ha tippelnünk kellene, a specifikációkat látva nagyjából 50-70 ezer forint közé lőnénk be az árát.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.