50 magyar iskolás csapat indul harcba a nemzetközi Lego-robotépítő versenyen
Idén Magyarország rendezi a nemzetközi Lego-robotépítő verseny döntőjét, amelyre ebben az évben ötven magyar iskolai csapat készülhet. A nemzetközi verseny világszerte összesen több mint 60 ezer fiatalt mozgat meg, a magyarországi döntőre idén hatvan országból mintegy háromezer versenyzőt várnak – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
MTI / hvg.hu
A rendezvénysorozat azzal a céllal jött létre, hogy közelebb hozza az általános és középiskolásokat a természettudományos tárgyakhoz, és a mérnöki vagy informatikai szakmák választására ösztönözze őket. A versenyek egy sportesemény izgalmát ötvözik a speciális robotok tervezésének, építésének és programozásának kihívásával.
Az iskolai csapatoknak az ITM vásárol be programozási feladatok kivitelezéséhez szükséges Lego Mindstorms készletekből. A felhívásra háromszoros volt a túljelentkezés, 127 intézményből 149 csapat pályázott. Az elnyerhető eszközök összértéke mintegy 15 millió forint, a nyertes csapatokat így csaknem 300 ezer forint értékű készletekkel támogatja a tárca a versenyekre való felkészülésben.
Az eseménysorozaton induló magyar csapatok létszáma a korábbi években jelentősen megnövekedett, ezért május közepétől június közepéig 10 regionális versenyt is rendeznek Magyarországon. A részt vevő csapatok innen kvalifikálhatják magukat a júliusi, tatabányai országos döntőre, a nemzetközi döntőnek pedig Győr ad otthont, november 8. és 10. között.
A világszerte kedvelt dán építőkockákról már többször bebizonyosodott, hogy messze többek egyszerű gyerekjátéknál. Néhány hete került be a hírekbe például egy spanyol fiú, aki jobb alkar nélkül született, úgyhogy épített magának egyet legóból. Itt videón is megnézheti, hogyan működik az építménye.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.