„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Bőven lehet most ok az ünneplésre Kínában, a jelek szerint ugyanis nemcsak szárnyal a mobilos üzletáguk, de az amerikai piacra is visszatérhetnek.
A májusban bejelentett – időközben viszont már jelentősen felpuhított – amerikai embargó miatt a legtöbben arra számítanak, hogy a Huawei-okostelefonok eladási számai finoman szólva sem mutatnak majd jól. Ehhez képest viszont olyan, mintha meg sem rázta volna a kínai vállalatot az amerikaiak szankciója – legalábbis ha hihetünk az előzetes becsléseknek.
A Huawei 2019-re azt tervezte, hogy 250 millió okostelefont ad el, ehhez képest Guo Minghao elemző szerint minden esély megvan rá, hogy elérjék, sőt még túl is szárnyalják mindezt, és 260 millió készüléket szállítsanak le – írja a GSMArena.
A sikerhez persze az is hozzátartozik, hogy a Huawei Kínában igen nagyot nőtt, ami jelentősen hozzájárulhat az eladási számok eléréséhez. Az elemző arra számít, hogy július végére a cég végérvényesen lezárhatja az amerikai hatóságokkal folytatott vitáját.
[Kavarás a Huaweinél: most azt mondják, mégsem váltja az Androidot a HongMeng]
De nemcsak az eladási számnak örülhet a Huawei. A Reuters értesülései szerint az amerikai cégek nagyjából kettő-négy hét múlva újra engedélyt kaphatnak arra, hogy a Huawei termékeit és szolgáltatásait használják. Az informátor szerint azt egyelőre nem tudni, hogy ez milyen formában történhet meg, de valószínű, hogy minden egyes együttműködés esetén kértelmet kellene benyújtani, amit egyesével bírálnának el a hatóságok.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.