Áll a bál az Apple és Kína között, mert engedélyeztek egy alkalmazást

A kínai állami média szerint az Apple a hongkongi tüntetők mellé állt azzal, hogy elérhetővé tett egy alkalmazást. A HKmap.live követi és térképen jeleníti meg a járőröket.

  • hvg.hu hvg.hu
Áll a bál az Apple és Kína között, mert engedélyeztek egy alkalmazást

Nem nézi jó szemmel a kínai kormány, hogy az Apple mégis engedélyezte, hogy a HKmap.live nevű alkalmazás megjelenjen az App Store-ban. A beépített térképpel is rendelkező appon belül a felhasználók emojikkal jelenthetik, hol láttak rendőröket, így fontos információval szolgálhatnak a tüntések szervezőinek.

Az alkalmazás jó ideje Androidra is elérhető, az iOS-re szánt változat viszont csak mostanában készült el. Az Apple először megtagadta a publikálását, de később arról tájékoztatta készítőit, hogy mégis elérhetővé teszi. A kínai állami média pedig azonnal támadásba lendült: az App Store-os megjelenés óta azzal vádolják a gyártót, hogy a tüntetők mellé álltak.

A kínai People's Daily kommunista pártújságban még egy véleménycikk is megjelent, melyben azt fejtegetik, hogy az Apple vajon átgondolta-e, hogy tevékenységével kiknek is nyújt segítséget. Azért az Apple-t sem kell félteni, a gyártó ismét eltüntette a tajvani zászlót a hangulatjelek közül a hongkongi és makaói felhasználóknál, amely sokak szerint egy gesztus a cég részéről: ezzel próbál megfelelni a diktatórikus ország vezetésének. (Ahogy az köztudott, Kína nem ismeri el Tajvan függetlenségét.)

Korábban a hvg.hu is megírta, hogy az Apple előtt az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság, az NBA szervezőire zúdult kormányzati össztűz, miután a Houston Rockets igazgatója, Daryl Morey a Twitteren védelmébe vette a tüntetőket. A Kínai Kosárlabda Szövetség ezután haladéktalanul beszüntette együttműködését a Rocketsszel, a kínai állami televízió pedig felfüggesztette az NBA-meccsek közvetítését.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.