Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Egy számítógépes algoritmus a semmiből gyárt le reklámokban és a médiában illusztrációs célokra gyakran használt úgynevezett stock fotókat, ráadásul ingyen.
Azt már jó ideje tudjuk, hogy a mesterséges intelligencia komoly hatással lesz az életünkre (jól működő algoritmusok persze most is vannak), de az továbbra sem tisztázott, pontosan mit várhatunk majd tőle. Akadnak, akik szerint a munkaerőpiac teljes átalakulására kell számítani, ezzel pedig bizonyos szakmák eltűnésére – egy már létező program ez utóbbit vetíti előre.
Az icons8 nevű cég egy olyan adatbázishoz enged hozzáférést, ahol tömérdek, a számítógép által generált portré található. Úgynevezett stock fotókról, vagyis "konzervillusztrációkról" van szó, melyek jól jöhetnek egy szolgáltatás, vagy termék népszerűsítésekor.
A stock fotók készítését általában hivatásos fényképészek végzik, akik lefotózzák a modellt. Mindez nagyon egyszerűen hangzik, de a folyamat ennél bonyolultabb, arról nem is beszélve, hogy a képekért fizetni kell. Az icons8 viszont ingyen adja ezeket: mivel a fotókon szereplők nem léteznek, és eleve mindent a mesterséges intelligencia intéz, nincs munka-, sem pedig jogdíj.
Az algoritmus nem tökéletes, még hajlamos hibázni: van, hogy a portrékon szereplők valamely része elmosódott, túl sötét vagy az egész kép élettelen lesz. A projektet egyengető ötletgazda szerint mindez orvosolható, összességében pedig jól működik. Az icons8 szerint az adatbázis hatalmas segítség a képekkel dolgozóknak, hiszen általa a munkavégzés folyamata egyszerűbbé és gyorsabbá is tehető. Más kérdés, hogy a fotós szakma közben valamelyest értéket veszti.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.