Trump és Macron Netanjahuval szemben – egyre nagyobb a nyomás Izraelen a gázai humanitárius helyzet miatt
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
A Qualcomm december elején mutatja majd be a Snapdragon 865-ös processzort, de már most látni, milyen specifikációja lesz a chipnek.
Nagyjából három hét van még hátra addig, hogy a Qualcomm lerántsa a leplet a jövő évi androidos csúcsmobilokba szánt processzoráról, a Snapdragon 865-ről. A chipről már korábban kiszivárgott egy benchmark-teszt eredménye, ami alapján tényleg bivalyerős egységre számíthatunk. Ezenkívül csak annyit lehet róla tudni, hogy ütősebb lesz, mint a jelenlegi csúcsmodell, a Snapdragon 855+. A kínai közösségi oldalra, a Weibóra azonban most kikerült a (feltételezett) specifikáció.
A szivárogtató szerint a chip a Samsung 7nm-es EUV-folyamatára épül majd (=nagyobb teljesítmény, kisebb fogyasztás), és lesz belőle 4G-s és 5G-s változat is. Az információk szerint a processzor nyolc maggal dolgozik majd, amiből:
A grafikai számításokat az Adreno 650-es végzi majd el, ami 20 százalékkal lehet erősebb az Adreno 640-es verzióhoz képest – írja a Playfuldroid.
A pletykák szerint a Snapdragon 865-ös 20 százalékkal lehet gyorsabb a 855-ös verzióhoz képest, emellett pedig támogathatja az LPDDR5 RAM alkalmazását is. Ennek folyományaként elsőként a Samsung, a Xiaomi és a Sony mobiljaiba kerülhet bele. Ha mindez valóban így van, akkor az azt jelenti, hogy a Samsung Galaxy S11 már ezzel a processzorral landolhat a világ egyik felén.
Ha kíváncsi, pontosan milyen lesz az új Qualcomm processzor, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Trump 8-10 napon belül dönthet az újabb szankciókról. Végignéztük, ez hogyan érintené Magyarországot és általában a világpiacot.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.