Olyan gyorstöltőt ígér a Xiaomi, ami pillanatok alatt feltölti a mobilt
A Xiaomi ígérete szerint 2020-ban debütálhat az a technológia, ami 17 perc alatt tölt fel 0-ról 100 százalékra egy 4000 mAh-s akkumulátort.
hvg.hu
Az okostelefonokat fejlesztő cégek nemcsak azt igyekeznek elérni, hogy minél kevesebb energiát fogyasszon az éppen aktuális csúcsmobil, hanem azt is, hogy a benne található akkumulátort minél gyorsabban lehessen feltölteni. A Xiaomi az év elején mutatta meg, ők hogyan képzelik el mindezt: egy 100W-os gyorstöltővel, ami egy 4000 mAh-s akkumulátort alig 17 perc alatt tölt fel 0-ról 100 százalékra. A technológiájukat össze is mérték az Oppo 50W-os gyorstöltőjével, az eredmény pedig magáért beszél.
Arról akkor még nem beszéltek, hogy ezzel a megoldással mikor találkozhatunk majd egy kereskedelmi forgalomba kerülő okostelefonban, a cég azonban most megadta a választ. A Xiaomi fejlesztői konferenciáján már arról beszéltek, hogy a Super Charge Turbo előnyeit 2020-ban élvezhetjük először.
A Xiaomi szakemberei emellett arról is beszéltek, miként épül majd fel a töltő, és milyen védelmi megoldásokat építenek be, hogy a készülék ne hevüljön túl töltés közben, és ne történjenek balesetek – írja a SoyaCinCau.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.