szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bár mindenki tényként kezelte, eddig csak pletyka szintjén létezett, hogy a Samsung Galaxy S20 néven mutatja majd be legújabb csúcstelefonjait. Most kiderült, valóban ez a helyzet.

A tavalyi év jelentős részében még arról lehetett hallani, hogy a Samsung Galaxy S11 néven dobja majd piacra a soron következő csúcsmobilját, ám ahogy telt az idő, egyre több pletyka szólt arról, hogy az elnevezés valójában Galaxy S20 lesz. Így jelent meg például az árakat tartalmazó lista, és ezt a nevet tartalmazta az a táblázat is, amelyben a lehetséges specifikációkat foglalták össze.

Most egy újabb információ érkezett a mobilok nevével kapcsolatban, ám ezúttal nem pletykáról van szó, maga a Samsung erősítette meg az eddigi értesüléseket.

A thaiföldi hatóságnál a cég most kapott engedélyt az SM-G980F/DS és az SM-G985F/DS kódnéven futó mobilok forgalmazására, és mint kiderült, előbbi a Galaxy S20-at, utóbbi a Galaxy S20+-t takarja.

©
©

A kódnevekben az F betű a szolgáltatóktól független készüléket jelenti, míg a DS azt jelöli, hogy két SIM-kártyát lehet a mobilba tenni.

A táblázatokból a specifikáció sajnos nem derült ki, de legkésőbb február 11-én ezt is megerősíti majd a Samsung.

Ha szeretne elsőként értesülni a Samsung Galaxy S20-család érkezéséről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Egy szakértő szerint az olyan vakcinák, mint amilyen a kínai Sinopharm is, nem eléggé hatásosak

Egy szakértő szerint az olyan vakcinák, mint amilyen a kínai Sinopharm is, nem eléggé hatásosak

291 újabb áldozata van a koronavírusnak

291 újabb áldozata van a koronavírusnak

Amerikában is vannak mesterfokozatú horrorkaravánok

Amerikában is vannak mesterfokozatú horrorkaravánok