szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A jelek szerint a Microsoft tényleg kivezetné az élő csempéket a Windows 10-ből, de hivatalosan még nem született döntés.

Jó ideje tudni lehet, hogy a Microsoft szeretné átvariálni a Windows Start menüjét. A változás elsősorban az élő csempéket érinti majd: a cég a pletykák szerint azon dolgozik, hogy kivezesse őket az operációs rendszerből. Erre korábban már láthattunk egy (véletlenül) kiszivárgott példát, amit maga a Microsoft tett közzé még 2019 júliusában egy nem hivatalos frissítéssel.

Nemrég már a Twitteren is feltűnt egy kép, ami azt mutatja, hogy tényleg elhagynák az élő csempéket.

Hogy ezen a téren változtatni szeretne a Microsoft, az most már egészen biztos, a The Verge kiszúrta ugyanis, hogy a cég a legfrissebb Windows Insider podcast mellé közzétett két előtte-utána képet, amin jól látni a változást. A cél a fejlesztők szerint az, hogy a Start menü egyszerűbb és átláthatóbb legyen.

Mi az az élő csempe?

Az élő csempéket a Microsoft a Windows 8-ban kezdte el először használni (az asztali gépekre szánt operációs rendszerek esetében), majd bekerült a Windows 10-be is. Ezek extra információk megjelenítésére szolgáltak volna, ám maguk az alkalmazások fejlesztői sem nagyon használták ki az ebben rejlő lehetőségeket, összességében pedig zsúfolt hatást kelt(ett) a Start menüben.

Az élő csempék sorsáról hivatalosan azonban még mindig nem született döntés.

Brandon LeBlanc, a Windows Insider program egyik vezetője arról beszélt a podcastban, hogy egyelőre semmilyen bejelentés nem történt a témában, így azoknak, akik szeretik ezt a megoldást, egyelőre nem kell attól tartaniuk, hogy egyik napról a másikra eltűnik. Igaz, a tavaly bemutatott új operációs rendszerből, a Windows 10X-ből már kivették ezeket.

A Microsoft belső ügyeire rálátó névtelen forrás úgy nyilatkozott a The Verge-nek, hogy a fejlesztők annak fényében hozzák majd meg a döntést a látványelem sorsáról, hogy milyen visszajelzés érkezik a 10X-es megoldásra.

A most közreadott előtte-utána képek alapján így nézne ki a változás.

©
©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A Jóbarátok reunion forgatásáról posztolt egy fotót Matthew Perry

A Jóbarátok reunion forgatásáról posztolt egy fotót Matthew Perry

Viperával akart emberkedni a lengyel sofőr, de nagyon beégett – videó

Viperával akart emberkedni a lengyel sofőr, de nagyon beégett – videó

Kiléptetné Németországot az unióból az AfD

Kiléptetné Németországot az unióból az AfD