Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Ha minden a tervek szerint halad, 2021 áprilisára készen áll majd a Huawei arra, hogy elérhetővé tegye a felhasználók számára a saját fejlesztésű operációs rendszert, a HarmonyOS-t. Az Androidot cserélnék le ezzel, immár teljesen.
Bő egy évvel ezelőtt, 2019 augusztusában mutatkozott be a Huawei által fejlesztett operációs rendszer, a HarmonyOS, melyről azt ígérte a kínai vállalat, nem csak tévéken és órákon, hanem mobilokon is működni fog. A vállalat ezzel a rendszerrel váltaná le az Androidot a telefonjairól. (A vállalat telefonjain jelenleg is Android fut, csak a Google szolgáltatásai nélkül.)
Az azóta eltelt egy évben viszonylag nagy volt a csend a HarmonyOS körül, augusztusban viszont felröppent a hír, hogy még az idei évben megjelenhet az első, a kínai operációs rendszert futtató telefon. Ezt a Huawei is megerősítette, néhány napja pedig arról kezdtek el pletykálni az iparágban, könnyen lehet, hogy a Huawei telefonokhoz készült EMUI 11-es verziója lesz az utolsó Android-alapú frissítés a készülékeken.
A GSMArena most a kínai közösségi oldalon, a Weibón megjelent hivatalos információk alapján arról ír, hogy a kínai vállalat december 18-án teszi elérhetővé a mobilok számára a HarmonyOS első, béta változatát.
Hogy milyen a Huawei saját operációs rendszere? Videón a HarmonyOS
A rendszerváltásra készülő Huawei jövőre dobja piacra első olyan telefonját, melyen a teljes mértékben saját fejlesztésű operációs rendszere fut majd. A szoftver most egy okosóra prototípusán látható.
Vang Csenglu, a Huawei fogyasztói üzletágának szoftverekért felelős vezetője szerint a fejlesztők számára december 18-án válik elérhetővé a nyílt forráskódú platform. Ez 2021 januárjáig vagy februárjáig marad elérhető, majd a visszajelzések alapján döntik el, hogy merre lépjenek tovább. A tervek szerint 2021 áprilisában jöhet majd az első, nyilvánosan is elérhető béta.
A menetrendet befolyásolhatja, ha a frissen megválasztott amerikai elnök, Joe Biden Kínával szemben újfajta stratégiát alkalmaz majd. Ám ha ez meg is történik, akkor is kérdéses, hogy a Huawei visszakozik-e majd úgy, hogy legalább másfél éve – a Trump-adminisztráció által meghozott szankciók óta – minden erejével egy Amerikától független, saját rendszer felépítésén dolgozik.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.