Itt a rendszer, amellyel a Huawei leváltaná az Androidot: videón a HarmonyOS

A Huawei nemrég elérhetővé tette saját operációs rendszere, a HarmonyOS 2.0-ás bétáját, amelyet így már többen is tesztelnek. Egy felhasználó videót készített róla, milyen a szoftver okostelefonon.

  • hvg.hu hvg.hu
Itt a rendszer, amellyel a Huawei leváltaná az Androidot: videón a HarmonyOS

A MasterPC Plus nevű YouTube-felhasználó töltötte fel csatornájára azt a videót, amelyen a Huawei által fejlesztett HarmonyOS látható működés közben.

A HarmonyOS a kínai gyártó saját fejlesztésű operációs rendszere. A platformon akkor kezdtek el gőzerővel dolgozni, amikor az amerikai kormányzat – azt állítva, hogy a Huawei nemzetbiztonsági kockázatot rejt – szankciókat hozott, melyek következtében a Google sem biztosíthatta tovább a Huaweinek az Androidot.

A HarmonyOS mobilos változata ma már a 2.0-ás bétaváltozatnál jár, és ugyanez a kiadás látható a fentebb említett videón is. A rendszert egyelőre azonban csak a fejlesztők tesztelik, a hivatalos megjelenés még odébb van. Ugyanakkor már léteznek olyan készülékek (például okostelevíziók), melyeken alapértelmezetten ez az oprendszer fut.

A videó alapján a rendszer alig különbözik az Androidtól. Az alkalmazásválasztóban pedig, az iOS-hez és egyes androidos felületekhez hasonlóan, kártyaszerű elrendezésben jelennek meg az appok.

A HarmonyOS széles körű megjelenésére állítólag már nem kell sokat várni. Azt, hogy mely telefonokon lesz először használható, ide kattintva nézheti meg.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.