Szétszedték a Samsung Galaxy S21 Ultrát, ezt rejti a belseje – videó
Zack Nelson arra volt kíváncsi, mit rejt a Samsung idei csúcsmobiljának, a Galaxy S21 Ultrának belseje, ezért atomjaira szedte. Talált néhány érdekességet.
Ahogyan a videóból is kiderül, a telefon hátlapját rendesen leragasztotta a Samsung, nem egyszerű felnyitni – igaz, emiatt jó eséllyel a víz sem tud annyira beszivárogni a készülékbe. Hogy még beljebb lehessen jutni, 14 csavart kell kitekerni a helyéről, valamint a vezeték nélküli töltést segítő kábelt, illetve az NFC-chip kábelét is ki kell húzni.
Ahogy az sejthető volt, a hátoldali kamerarendszer meglehetősen nagy helyet foglal el a telefon belsejében. Az optikák mindegyikét optikai képstabilizátorral látták el, ami kifejezetten jó hír, ez ugyanis képes kiküszöbölni azt a rázkódást, amit egyébként egy kézből készített felvételnél láthatnánk.
A kijelző alá rejtett ujjlenyomat-olvasó szenzora hatalmas, ránézésre talán háromszor akkora, mint amekkorát a 2020 elején bemutatott Galaxy S20-ba tettek.
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.