Nagyobb akkumulátort pakolhat az Apple az iPhone 13-ba

Az ismert Apple-elemző, Ming-Chi Kuo szerint megfordul a trend, és nem zsugorítani, hanem növelni fogja az iPhone-ba szerelt akkumulátorok méretét az Apple.

  • hvg.hu hvg.hu
Nagyobb akkumulátort pakolhat az Apple az iPhone 13-ba

Ahogy haladunk előre az időben, úgy érkezik egyre több információ arról, milyen lehet az Apple soron következő új mobilja, az iPhone 13. Eddig olyanokról lehetett hallani, hogy

Hogy ezek mennyire pontos értesülések, azt most még nem tudni, de az elmúlt években rendre pontos információkat szállító elemző, Ming-Chi Kuo által közzétett új információmorzsára mindenképp érdemes odafigyelni.

Kuót idézve a MacRumors azt írja, az iPhone 13-család tagjai nagyobb akkumulátort kaphatnak, mint amekkorák az iPhone 12-esekbe kerültek. Hogy pontosan mekkorák, az még pletyka szinten sem ismert.

Az iPhone 12‌, 12 Pro és 12 Pro Max pakkjai 295 mAh, 231 mAh és 282 mAh-val voltak kisebbek, mint amik az iPhone 11-ekbe kerültek. A szakember szerint a fordulat oka az, hogy az Apple-nek sikerült több helyet spórolnia a házban a kisebb fejlesztéseknek köszönhetően. Ennek – mármint a nagyobb akkumulátor – eredményeként viszont nehezebb lehet majd az iPhone 13, mint az elődje.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.