Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Míg korábban csak a kórházakba lépve láttuk őket, mára a mindennapjaink részévé váltak az arcmaszkok. Ezeket viseljük, ha tömegközlekedünk, vagy ha belépünk a boltba, hiszen bizonyítottan képesek megállítani egy fertőzés továbbadását. Ennek ellenére ma is sokan vannak, akik kételkednek a hatékonyságukban. Számukra lehet döntő bizonyíték az Egyesült Államok Nemzeti Szabványügyi és Technológiai Intézete (NIST) által közreadott album, melyben arcmaszkokat látni nagyon közelről készült képeken:

A felvételeket egy úgynevezett elektronmikroszkóppal készítették. Ezzel a műszerrel még a sejteken belüli részletek is jól kivehetők.


Mint látható, egy-egy arcmaszk igen sokféle szálból épül fel, melyek egymásba ágyazódva, és oldal irányban is futnak, többféle réteget képezve ezzel. A védekezés szempontjából pedig ez utóbbi a lényeges: a szálak képesek megakadályozni, hogy a vírusdarabkák az aeoroszolokhoz tapadva, majd a levegőben vándorolva egy másik ember szervezetébe jussanak. Ez úgy válik lehetségessé, hogy a parányi részecskék a szövetre kerülve egyszerűen akadályba ütköznek. A rostok közt pedig nem jutnak át.

A NIST kutatói a képek készítésekor azt is megállapították, hogy a pamutból készült maszkok tűnnek a leghatékonyabbnak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.