Egyetlen éjszaka alatt 29 hajtóművet szerelt a SpaceX a rakétára, amellyel embereket vinnének a Marsra

A SpaceX mérnökei egyetlen éjszaka leforgása alatt tettek 29 Raptor hajtóművet az űrvállalat legnagyobb rakétájára.

  • hvg.hu hvg.hu
Egyetlen éjszaka alatt 29 hajtóművet szerelt a SpaceX a rakétára, amellyel embereket vinnének a Marsra

Az újrahasznosítható rakétával vagy a világűrbe kilőtt Teslával a laikusok számára is emlékezetes űrteljesítményt bemutató SpaceX elkészítette a Super Heavy hordozórakéta felturbózott változatát, rajta 29 darab Raptor hajtóművel.

A 70 méter magas, 9 méter átmérőjű szerkezetnek a módosítás után kétszer akkora lett a tolóereje, mint annak az Saturn V által hajtott Apollo 11-nek, amellyel a NASA űrhajósai elindultak a Holdra.

A SpaceX ezzel az egységgel már repülést is tervez. A végső változatban összesen 33 Raptor kap majd helyet.

A rakétát hamarosan az indítóállomásra szállítják, ahol rengeteg teszt vár majd rá. Ezeket valószínűleg még a szokásosnál is körültekintőbben végzi majd el a csapat, ugyanis minden eddiginél komolyabb szerkezetről van szó.

Az ArsTechnica emlékeztet, az első tesztrepüléshez az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (Federal Aviation Administration, FAA) engedélyére is szüksége lesz a SpaceX-nek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.