Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Kína ezüst-jodidot használt arra a nyáron, hogy serkentse az eső kialakulásának esélyét. A folyamatot felhővetésnek is hívják.
A felhővetés technológiáját használta arra Kína, hogy mesterséges esőt idézzen elő, amivel a légszennyezettséget csillapították Pekingben. Az eljárást a South China Morning Post szerint még júliusban hajtották végre, egy olyan rendezvény előtt, amit a Kínai Kommunista Párt alapításának 100. évfordulója miatt tartottak.
A kínai szakértők az ünnepség előtt rakétákkal juttattak a felhőkbe ezüst-jodidot, amit az esőzés serkentésére használnak. A folyamat a Csinghua Egyetem szerint több mint kétharmadával csökkentette a levegőben lévő szennyezőanyagokat. Ennek hatására a szennyezettségre használt nemzetközi mutatók – amely szabványokat az Egészségügyi Világszervezet határozta meg – a közepesről a „jó” tartományba mozdultak át.
A technológiát a 2008-as nyári olimpia előtt és alatt is bevetették a szakemberek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.