Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A tolvajoknak valószínűleg nem volt tudomása arról, hogy a teherautó pontosan mit szállít. A fejeket tudományos kutatásokra használták volna.
Kutatások millióihoz vesznek igénybe olyan testrészeket (legyen szó emberi vagy állati eredetűekről), amelyeket hivatalos úton ajánlottak fel a tudomány fejlődése érdekében. Ilyen vizsgálatok pedig Amerikában sem ritkák.
Az viszont igen, amikor a kutatáshoz használt szervet vagy végtagot ellopják. Valami ilyesmi történt a coloradói Denverben is, ahol speciális tárolókban szállított emberi fejeket tulajdonítottak el ismeretlenek. A fejek egy orvosi mintákat szállító teherautóban voltak, és többek szerint a Science Care nevű programhoz kapcsolódtak. Utóbbi egy orvosi és tudományos kísérleteket támogató szerveződés.
A The Denver Post által idézett lakosok sokkolónak nevezték az esetet. Egyvalaki szerint a tolvajok talán nem is tudták, mit visznek el. Ugyanakkor a dobozokon, amikben a fejek voltak, jól kivehető módon ott állt, hogy emberi testrészek vannak bennük. A rendőrök egyelőre senkit nem állítottak elő, és gyanúsítás sem történt.
Az nem világos, hogy összesen hány fej tűnt el.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.