Megcsinálták az evőpálcikát, amivel úgy lesz sósabb ízű az étel, hogy nem is kerül bele só
Japán kutatók egy érdekes ötlettel csillapítanák a mértéktelen sófogyasztás globális problémáját: egy elektromos evőpálcika pótolja a sokak számára fontos ízt, de úgy, hogy az étel nem lesz sósabb.
hvg.hu
A japán Meidzsi Egyetem kutatói egy elektromos evőpálcikát készítettek, ami úgy teszi sósabbá az ételeket, hogy azokba valójában nem kerül több só – derül ki az IFL Science cikkéből. A portál szerint nem egy furcsa kütyüről, hanem egy kizárólag egészségügyi okokból fejlesztett műszerről van szó.
Az evőpálcikát egy, a használója csuklójára rakott miniszámítógép működteti. A csuklópántként viselt eszköz gyenge elektromos árammal, a pálcika segítségével szedi össze az ételekben lévő nátriumionokat, amik a szájba kerülve sós ízt eredményeznek. A pálcika ugyanakkor meg is növeli ezt,
vagyis az étel valamivel sósabbnak tűnik tőle.
A kutatók kísérletképpen 36 embert toboroztak, hogy megmutassák nekik a technikát. Ennek során egy gélszerű anyagot is el kellett fogyasztaniuk, amiben csak minimális volt a só mennyisége. Az alanyok viszont mintegy másfélszer sósabbnak érezték a falatot, amikor az újfajta pálcikával fogyasztottak.
A sófogyasztás csökkentése globálisan is fontos lenne: a kevesebb só ugyanis csökkenti a vérnyomást, de még a sztrók, a szívinfarktus és a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a sófogyasztás ajánlott szintre csökkentésével (ez napi 5 grammnál kisebb mennyiséget jelent) évi mintegy 2,5 millió halálesetet lehetne megelőzni.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.