Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A BepiColombo űrszonda másodjára repült el a Merkúr mellett, egy ponton csupán 200 kilméterre volt a bolygótól.
Ahogy arra előzetesen készültek a mérnökök, az Európai Űrügynökség (ESA) és a Japán Űrügynökség (JAXA) közös szondája, a BepiColombo másodjára is megközelítette a Naprendszer legbelső bolygóját, a Merkúrt. A szerkezet több felvételt is készített, ezek közül hármat adott közre az európai szervezet.
A repülés sikerét Emanuela Bordoni, a misszió igazgatóhelyettese jelentette be. A szakember elárulta, összesen hat ilyen repülést terveztek be – a következőt jövőre –, míg végül 2025 decemberében pályára áll majd a szonda a bolygó körül. Az ilyen repülések során a készülék úgy tudja módosítani a pályáját, hogy azzal a lehető legkevesebb üzemanyagot égesse el.
A közreadott fotókon az ESA bejelölte, hogy mi minden látható rajtuk. A második fényképen a Kertész-kráter is látható, amit André Kertész magyar származású fotóművészről neveztek el.
A bolygón Kertészén kívül még öt olyan kráter található, amit magyarokról: Bartók Béláról, Jókai Mórról, Liszt Ferencről, Petőfi Sándorról és Munkácsy Mihályról neveztek el.
A mostani repülés során 200 kilométerre közelítette meg a szonda a bolygót. A fotók 40 percig készültek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.