Közel 1000 soha nem látott mikroorganizmust fedeztek fel a jégbe zárva, ha kiolvadnak, új járványok törhetnek ki

A mikroorganizmusokat a Tibeti-fennsíkon lévő gleccserekben találták meg.

  • hvg.hu hvg.hu
Közel 1000 soha nem látott mikroorganizmust fedeztek fel a jégbe zárva, ha kiolvadnak, új járványok törhetnek ki

A Nature Biotechnology című folyóiratban számoltak be a Kínai Tudományos Akadémia kutatói legújabb munkájukról, ami a Tibeti-fennsík gleccserei között zajlott. A szakértők új, addig nem ismert mikroorganizmusok után kutattak, és találtak is ilyeneket – összesen 968-at.

A Live Science szerint ma még valamennyi mikroba a jég börtönében található, és ha kiolvadnának, az nem sok jót jelentene:

feltételezhető ugyanis, hogy új járványok kialakulásához vezetnének.

A Kínai Tudományos Akadémia kutatói összesen 21 gleccserből vettek jégmintát a Tibeti-fennsíkon. Ezután végezték el a mikrobák genomjának elemzését.

A felfedezett mikroorganizmusok között baktériumok, gombák és algák is voltak. Ennél azonban sokkal meglepőbb, hogy a fajok mintegy 98 százaléka teljesen ismeretlen volt a tudomány számára.

A szélsőséges környezeti feltételek, például az alacsony hőmérséklet, a napsugárzás, az időszakos fagyási-olvadási ciklusok és a tápanyaghiány ellenére a gleccserek felszíne változatos életformákat rejt – összegezték munkájukat a kutatók.

A Live Science szerint 2020 januárjában egy másik kutatócsapat, amely egyetlen gleccserből származó jégmintákat elemzett, vírusok 33 különböző csoportját fedezte fel. Ezek közül 28-at még soha nem láttak.

A kutatók azonban nem is a felfedezett vírusok miatt aggódnak igazán, hanem a klímaváltozással járó jégolvadás miatt. Egy 2021 áprilisában megjelent tanulmány szerint 2000 és 2019 között a Föld szinte minden gleccsere gyorsuló ütemű jégveszteséget mutatott. Ez pedig növeli annak az esélyét, hogy a különféle organizmusok kiszabadulnak a jeges börtöneikből.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.