900 000 otthont lát el árammal egy új erőmű, ami pumpálva termeli az energiát
Az új svájci erőmű 400 ezer elektromos autó akkumulátorának megfelelő energiát képes tárolni.
hvg.hu
Pár napja, július 1-jén hozták működésbe a Nant deDrance nevű vízerőművet és energiatárolót, amit Svájcban építettek meg a szakemberek. Az erőmű lelkét – írta erről az Euronews – két nagy medence adja, amik felváltva, a vizet ide-oda emelve termelik meg a szükséges energiát. A módszer során előbb a felső tároló telik meg vízzel, majd, amikor áramra van szükség, a vízirány megfordul,
a lezúduló víz pedig megmozgat egy turbinát.
A rendszer felső része, vagyis a fenti medence felelős a túltermelés esetén keletkező energia elraktározásáért is. Ezt akkor szabadítják fel, amikor épp szükség van rá.
Az erőmű összteljesítménye 900 MW, ami a számítások alapján 900 ezer háztartás áramellátását képes fedezni. A rendszer emellett 20 millió kWh villamosenergiát képes tárolni – ez főleg a nyári időszakokban jöhet jól, hogy a hőhullámok alatt működtetett egyéb rendszerek terhelését csökkenteni tudják. Ez a mennyiség egyébként 400 ezer elektromos autó akkumulátorának megfelelő energiát is jelent.
A rendszert 14 év alatt építették meg, ami során több kilométernyi alagutat kellett vájni az Alpokban.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.