„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Nem közismert, de tény: számos, napjainkra már kihűlt vulkán húzódik a Dél-Alföld felszíne alatt. Ezeket vizsgálják külföldi kutatócsoportokkal együttműködve a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) geológusai. Eredményeik nemcsak a jelenleg is aktív tűzhányók működésének megértését segíthetik, hanem azoknak a mélyfúrásoknak a tervezését is, melyek lehetővé teszik egyebek mellett a kőolajlelőhelyek kutatását is.
A földtörténeti perm időszakban – körülbelül 300–250 millió évvel ezelőtt – rendkívül intenzív vulkáni tevékenység zajlott, lávaöntésekkel és kiterjedt robbanásos kitörésekkel, amelyek eredményei ma Skandináviától a Balkánig megtalálhatók. Több kilométer magas hegyvonulatok és mély völgyrendszerek, valamint több millió éve kihűlt vulkánok is húzódnak a Dél-Alföld sík felszíne, a földtörténeti viszonylatban fiatalnak mondható üledékes kőzetek alatt.
Az SZTE Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékén a 2010-es évek elejétől foglalkoznak az Alföld mélyén eltemetett magmás kőzetekkel. 2019 vége óta pedig a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával folyik egy kutatási projekt, melyhez a magyar mellett német és román szakemberek is csatlakoztak.
A program egyik elsődleges célja a felszín alatt akár több kilométer mélyen lévő kristályos aljzat magmás kőzeteinek feltérképezése és megértése. Sajnálatos módon ezekről a képződményekről idáig csak felületes és gyakran félrevezető ismeretek voltak, elsősorban az 1960–80-as évek olaj- és gázkutatásaihoz kapcsolódóan. A magmás kőzettan, a vulkanológiai és az analitikai vizsgálatok fejlődése, valamint a lokális és regionális földtani ismeretek bővülése ma már lehetővé teszi, hogy ezeknek az eltemetett, idős kőzeteknek a vizsgálatával magmás eseményeket rekonstruáljanak, és rajtuk keresztül az aktív – és akár a társadalomra is kockázatot jelentő – vulkánok működését is jobban megértsék.
Az egyetem közlése szerint a kristályos aljzat kőzeteinek megismerése a hazai geológiai szakma kiemelt, hiánypótló feladata, amely az alkalmazott kutatásokat, például ásványi nyersanyagok kutatását is nagymértékben elősegíti, jobban tervezhetővé és kivitelezhetővé téve a mélyfúrásokat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
(Nyitóképünk illusztráció.)
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.