Február 1-jétől a YouTube azoknak a felhasználóknak is fizet majd a hirdetési bevételek után, akik rövid videókat töltenek fel, amelyeket a felhasználók a YouTube Shortsban néznek meg. A cég által kínált partnerprogram feltételeit már módosították, amit a felhasználóknak legkésőbb június 10-ig kell elfogadniuk. Érdemes mielőbb megtenni ezt, a pénzkereseti lehetőség ugyanis február 1-jével indul.
A változás részeként – közölte a vállalat – új bevételszerzési modulokat vezet be. Az alapfeltételek elfogadása után a felhasználók választhatnak a szerződésben szereplő modulok közül, hogy a bevételszerzési lehetőségeiket a lehető legnagyobb mértékben tudják kiaknázni.
Ennek értelmében a felhasználóknak lehetőségük lesz a hagyományos, hosszú formátumú videókban megjelenő hirdetések mellett a YouTube Shorts-videóknál megjelenő hirdetésekből is pénzt szerezniük. A felhasználók eldönthetik, hogy mely modulokat fogadják el, ám egyértelműen az jár jól, aki mindegyiket, hiszen így tudja maximalizálni a bevételeit.
A cég megjegyezte: emellett továbbra is lehetőség van arra, hogy a felhasználók fogadják a rajongói előfizetéseket, és abból tegyenek szert bevételre.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.