Gulyásék nem aggódnak a Fidesz támogatottsága miatt, nem halasztják el a választást – élőben a kormányinfó
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Kiderült, hogy a legnagyobb mobilgyártó mely készülékeire juttathatja majd el az Android 14 operációsrendszer-verziót, az azzal érkező új felületet és új funkciókat.
Sok felhasználó még csak ismerkedik az Android 13 újításaival, de a Google minap már a mobilos platform 14-es verziójának fejlesztői verzióját is közzétette. Az első Android 14 Developer Preview még csak a Google saját készülékein próbálgatható – és ezt is csak hozzáértőknek ajánlják –, de néhány hónap múlva más gyártók eszközeire is megérkezhet.
A bétaprogram nyáron indulhat, a frissítések kiadására hónapokkal később lehet majd számítani.
A Samsung az utóbbi időben egyértelmű frissítési irányelveket tett közzé, így – ahogy a SamMobile is írja – könnyen kikövetkeztethető, mely eszközökre érkezik meg egy-egy új verzió. Ennek alapján az Android 14 és hozzá a One UI 6.0 új kezelőfelület a következő okostelefonokra és táblagépekre lesz majd telepíthető.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős.
A kiskereskedelmi különadó ügye halad a bíróság felé.
A HVG által megkérdezett infektológus szerint nem kell rettegni.
Építő és aknamentesítő egységek érkeznek a kurszki régióba.