Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A myEESZT alkalmazást letöltők bármikor ellenőrizhetik okostelefonjukon, milyen gyógyszert írt fel nekik az orvosuk, és azt is, hogy azt meddig tudják kiváltani.
Március végén derült ki, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) felületén a felírt receptek is láthatók lesznek mind a betegek, mind pedig az orvosok számára. A fejlesztés mostanra élesedett is, így az adott beteghez tartozó gyógyszereket a mobiltelefonra ingyenesen letölthető myEESZT alkalmazásban is látni lehet.
Ehhez nem kell mást tenni, mint belépni az alkalmazásba, majd kiválasztani a Receptek menüpontot. Aki így tesz, listába szedve láthatja, hogy pontosan milyen készítményeket írt fel az orvos, illetve hogy a recept mettől meddig érvényes. Ez utóbbi azért is fontos, mert egyértelművé teszi, hogy a felírt gyógyszert meddig lehet kiváltani.
A myEESZT-ben a gyógyszer nevére bökve az ahhoz tartozó vonalkód is megjelenik.
Az újításnak köszönhetően a felesleges patika sorban állás is elkerülhető, hiszen amíg nincs fent a felhőben a felírt készítmény, addig felesleges is elindulni érte.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára március végén azt közölte, eddig 2,1 millióan töltötték le az alkalmazást. A myEESZT-t az androidos eszközzel rendelkezők innen, az iPhone- és iPad-tulajdonosok pedig innen tudják letölteni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.