„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Egy mesterséges intelligenciát alkalmazó mikrochipet tartalmaz a Cigent Technology új SSD-je, ami a zsarolóvírusos támadásokat hivatott kivédeni.
Az elmúlt időszakban több zsarolóvírusos támadás történt olyan ismert világcégeknél, mint például a Western Digital, de nem védettek a hétköznapi felhasználók sem, az ő számítógépük is könnyen áldozatául eshet egy ilyen, úgynevezett ransomware támadásnak.
Egy ilyen során a számítógép háttértárát – rajta minden adattal – a támadók titkosítják, és rendszerint pénzt követelnek, hogy újból hozzá lehessen férni. Nincs kizárva az sem, hogy a rosszindulatú felek az adatokat ellopják, és nyilvánosságra hozzák.
Erre lehet megoldás a Cigent Technology nevű, adatbiztonsággal foglalkozó vállalat új SSD-családja, a Cigent Secure SSD+ háttértárak, amelyek úgy készültek, hogy meg tudják előzni az ilyen támadásokat.
Az SSD egy egyedi, mesterséges intelligenciát (MI) alkalmazó mikroprocesszorral szerelve érkezik, ami a gyártó ígérete szerint gépi tanulással tudja megállítani a zsarolóvírusos támadást, így megakadályozva, hogy a behatolók adatokat lopjanak vagy titkosítsanak. A meghajtók tulajdonosai azt is beállíthatják, hogy mennyire legyen érzékeny a zsarolóvírusok észlelése, így megelőzve egy esetleges fals pozitív eredményt.
91 százalékkal nőtt a zsarolóvírusos támadások száma egyetlen hónap alatt, sosem volt még ennyi eset
A zsarolóvírusos támadások száma még sosem volt olyan magas, mint márciusban - összesen 459 incidenst említ világszerte az NCC Group friss jelentése.
Az SSD a cég Cigent Data Defense programjával is együtt tud működni, ami több védekezési mechanizmussal is rendelkezik, ha támadást észlelne. Egy speciális, „Shields Up”-módba is tud kapcsolni, ami azt jelenti, hogy csak akkor lehet elérni a védett fájlokat, ha a felhasználó kétlépcsős azonosítással hitelesíti magát, de több mód is van még az adatok védelmére.
A szoftver, amennyiben támadást észlel, arról is értesíteni tudja az illetékeseket, hogy kapcsolják védett módba a hálózat más, Cigent által védett számítógépeit, akkor is, ha azokban nem a gyártó MI-alapú SSD-je van – írja a Tom’s Hardware.
Van azonban jelenleg néhány dolog, amit érdemes figyelembe venni: az SSD az operációs rendszer alapértelmezett meghajtója kell, hogy legyen, és egyelőre csak a Windows támogatott. Az algoritmus sem tökéletes még, előfordulhat, hogy a védelem aktiválódása előtt néhány fájlt sikerül a támadóknak zárolniuk.
Fizikailag pedig azt érdemes figyelembe venni, hogy az SSD kétoldalas kialakítással rendelkezik, így a vékonyabb laptopokban előfordulhat, hogy nem fér el.
Az árakról, valamint a teljesítményről később várhatóak bővebb információk, de a gyártó ígérete szerint még májusban piacra kerül a meghajtócsalád.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.