„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Minden szempontból előnyös lehet minél több növényt elhelyezni az otthonunkban, ugyanis a jelek szerint rendkívül hatékonyan szűrik ki a mérgező anyagokat a levegőből.
Új szemmel nézhetünk ezentúl a szobanövényekre: túl azon, hogy dekoratívak, egy új tanulmány szerint az egészségünkre is jó hatással lehetnek, ugyanis kiszűrhetik a levegőből a mérgező vegyi anyagokat – akár már néhány óra alatt megtisztíthatják egy helyiség levegőjét a rákot kiváltó toxinoktól, azaz méreganyagoktól.
A Sydney-i Műszaki Egyetem által publikált kutatás kifejti: a különféle szobanövények mixe hatékonyan távolította el a vizsgálat során a kártékony, esetenként rákkeltő szennyező anyagokat. Konkrétan, mint kiderült, a növények mindössze nyolc óra alatt tudják eltávolítani a legmérgezőbb vegyületek 97 százalékát.
Mindez különösen jó hír lehet az olyan helyeken élők esetében, ahol a település vagy városrész levegője különösen rossz – akár a város forgalma, akár valami más váltja ki azt.
Mint a BGR írja, hasonló megállapításokra korábbi kutatások is jutottak már, sőt, hoztak már létre génmódosított szobanövényeket is, hogy hatékonyabban tudják tisztítani a levegőt.
Módosították az egyik legnépszerűbb szobanövényt génjeit, úgy tisztítja a levegőt, mint 30 légtisztító
A francia Neoplants azt állítja, a Neo P1 nevű növénye a hagyományos szobai futókához képest sokkal hatékonyabban köti meg a levegőben lévő mérgező anyagokat.
További érdekesség a friss tanulmányból, hogy a növények képesek alkalmazkodni a méreganyagok magasabb koncentrációjához, és végül hatékonyabban és gyorsabban tudják tisztítani a levegőt.
Érdemes lehet tehát minél több növényt elhelyezni az otthonunk különböző pontjain – amellett, hogy feldobják a helyiségek hangulatát, még a jobb levegőminőséghez is hozzájárulhatnak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.