Az Apple saját autója egy ideje már pletykák tárgya, bár egyelőre semmi konkrétum nem ismert a járműről, ami a legfrissebb várakozások szerint 2025-ben érkezhet meg. A vállalat ismert arról, hogy igyekszik minden részletre figyelni, és a jelek szerint ez nem lesz másként az autó esetében sem – állítólag még az egyik legfontosabb életmentő berendezés, a biztonsági öv piros kioldógombja már évtizedek óta változatlan, ám a jelek szerint a cég ezt sem a hagyományos módon építené be az autójába.
Az Apple ugyanis világító, információkat is megjelenítő gombot szeretne – egy 2019-es szabadalmuk már felvetette, hogy hangszórók vagy médiavezérlők is lehetnének itt, ám az új szabadalom valamivel egyszerűbb.
A szabadalom szerint, az autóba történő beszálláskor fényes, piros, világító biztonságiöv-csatot láthatunk majd, ami becsatoláskor kialudna. Mindez a megfelelő, az ülésünkhöz tartozó övcsat megtalálását segítheti (ami főleg a hátsó üléseken okozhat időnként kavarodást).
A szabadalom javaslata szerint a piros fényt addig célszerű elrejteni, amíg nem lesz szükség rá, és a felület megvilágítását a láthatatlan lyukak mögé helyezett fényforrás biztosítaná. A kialvó fény végül felvenné a kárpit, és a környező elemek színét a piros helyett.
Sőt, mint az Apple Insider megjegyzi, a szabadalomban úgy tűnik, hogy az öv csatolójának gombja kiírja, hogy „push”, jelezve, hogy be kell nyomni a kioldáshoz, vagy éppen az övet kell belenyomni – hogy ez pontosan hogyan működne, az egyelőre nem ismert. A lap szerint azonban elképzelhető, hogy sikeres becsatolásnál kialudna, jelezvén, hogy sikerrel rögzült az öv, és biztonságban utazhatunk.
Hamarosan feledésbe merülhetnek a teljes telefont beborító tokok, legalábbis erre enged következtetni egy új, Spatial Composites néven bejegyzett, érdekes Apple-szabadalom.
A szabadalom, bár kicsit homályos, jól szemlélteti, hogy az Apple igyekszik mindent kicsit megváltoztatni – és főleg, hogy tényleg dolgozhatnak egy saját autón, ami minden bizonnyal forradalmi lehet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.