Megszűnik a TikTok egyik funkciója

Miközben a BeReal egyre inkább a TikTok irányába kacsintgat, utóbbi platform éppen megválik attól a szolgáltatásából, amit a BeReal-től másoltak le korábban.

  • hvg.hu hvg.hu
Megszűnik a TikTok egyik funkciója

Búcsúzik a TikTok Now, a népszerű közösségi platform funkciója, amit a BeReal-ről mintáztak. Utóbbi egy 2022 elején nagy népszerűségnek indult app, aminek az a lényege, hogy csak napi egy fotót lehet posztolni benne, azt is csak egy meghatározott időpontban.

A TikTok erről másolt funkciójának, a Now-nak azonban véget ér a pályafutása, vette észre az erről szóló figyelmeztetést Matt Navarra közösségimédia-szakértő a BGR szerint. A jelek szerint azonban a korábbi bejegyzések nem válnak kámforrá, azokat a Profil menüpontban, a Privát lap opciót kiválasztva továbbra is elérhetőek maradnak.

A BGR megjegyzi, érdekesség, hogy miközben a TikTok a funkció megszüntetésével elszakad a BeReal-től, addig utóbbi platform egyre inkább elindult a TikTok (és az Instagram) irányába. Több olyan újdonságot is bevezettek az elmúlt időszakban, ami erre enged következtetni, ilyen az az új hírfolyam is, ahol csak ismert emberek – például élsportolók, művészek, aktivisták – bejegyzései láthatók.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.