Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Ősi kereskedőváros romjait tárták fel Ciprus déli részén a svéd régészek – jelentette be a ciprusi állami régészeti hivatal.
Jorgosz Georgiou, a hivatal vezetője elmondta, az egykori város legalább 25 hektárnyi területű lehetett, és becslések szerint i.e. 1600 és 1100 körül élte virágkorát.
A larnacai sós tó mellett lévő település vélhetően az itt bányászott réznek, valamint a kikötőjében zajló kereskedelemnek köszönhette gazdagságát.
Júliusban a Göteborgi Egyetem régészcsapata már feltárt a környéken két sírt, melyek az ásatások vezetője, Peter Fischer szerint a Földközi-tenger térségében eddig feltárt sírok közül a legfényűzőbbek.
A Larnaca mellett található Hala Sultan Tekke mecset közelében feltárt sírok alatt a régészek földalatti sírkamrákra is bukkantak, a kamrákban pedig több mint 500, részben fémből készült tárgyat találtak, melyek zöme a mai Indiából, Egyiptomból, valamint Afganisztánból származik.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.